Aupa Euskadi: Alberto Contador beköszönt

Alberto Contador (Tinkoff-Saxo) magabiztosan nyerte a Baszk Körverseny első szakaszát, amellyel összetettben is előnyre tett szert.  

A mai napon Ordizia városa körül egy 153 kilométeres etappal vette kezdetét a Baszk Körverseny, amelynek során a kerekesek nem sokáig kerteltek már az első napon nyolc kategorizált emelkedővel találták szembe magukat.

A rajtot követően Fabricio Ferrari (Caja Rural-Seguros RGA), Matteo Montaguti (Ag2r), Romain Sicard (Europcar) és Davide Villela (Cannondale) kvartettje lépett el.

A legnagyobb előnyük 4 perc 40 másodperc körül mozgott, ám számukra is idejekorán világossá vált, hogy ma Ők nem érhetnek haza. Körülbelül 50 kilométerre a céltól a Gaintza mászásánál a szökevénycsoport kettészakadt, csak Villela ás Montaguti kettőse ragadt az élen.

A következő kaptatón az Okorron, Amets Txurruka (Caja Rural) próbálkozott, ám a kísérlete tiszavirág életűnek bizonyult. 25 kilométerrel a vége előtt a mezőny utolérte a szökevényeket.

A Gaintza második mászásához közeledve egyre inkább feldarabolódott az élboly majd az emelkedő megkezdését követően Alejandro Valverde (Movistar) és Alberto Contador (Tinkoff-Saxo) kettőse robbantott. Hét kilométerrel a vége előtt Contador továbbment, majd magabiztosan meg is nyerte a Baszk Körverseny első szakaszát Valverde és Michal Kwiatkowski (Omega Pharma-Quick Step) előtt.

Top 5

1. Alberto Contador (Tinkoff-Saxo) 4:05:07

2. Alejandro Valverde (Movistar) + 14 mp

3. Michal Kwiatkowski (Omega Pharma-Quick Step) + 36 mp

4. Yuri Trofimov (Katusha) + 36 mp   

5. Damiano Cunego (Lampre-Merida) + 36 mp

Holnap Ordizia és Dantxarinea között egy 156 kilométeres penzummal folytatódik a viadal.  

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes