Az MTN is megszerezte első győzelmét

A mai napon sokak szerint a La Tropicale Amissa Bongo királyetapjára került sor, amikor a még versenyben lévő 83 kerekesre Lamberéné és Mouila között mintegy 190 kilométer várt.

A rajtot követően azonnal megindultak a próbálkozások míg végül egy nyolcfős szökevénycsoportnak sikerül elszakadnia a mezőnytől. Név szerint Marco Minnaard (Wanty-Groupe Gobert), Romain Guillemois (Europcar), Louis Verhelst (Cofidis), Hervé Raoul Mba (Kamerun), Valens Ndayisenga (Ruanda), Mouhcine Lahsaini (Marokkó), Ferekalsi Debesay (MTN-Qhubeka) és Raul Costa Seibeb (Namíbia) alkotta a csoportot.

Mintegy 70 kilométer megtétele után az elmenés előnye átlépte a bűvös hat perces határt. A nyolcas remekül dolgozott össze, így tíz kilométerrel a cél előtt előnyük már hét perc felett járt, így végérvényesen eldőlt, hogy közülük kerülhet ki a nap győztese.

A két kilóméteres kapuhoz érve az MTN-Qhubeka kerekese Debesay indított támadást, amelyet a többiek már nem tudtak kellőképpen lereagálni, így a dél-afrikai Pro-Kontinentális csapat is megszerezte első győzelmét eritreai kerekese révén. A második helyet a marokkói Mouhcine Lahsaini, míg a harmadikat Marco Minnaard (Wanty-Groupe Gobert) kaparintotta meg.   

Top 5

1. Ferekalsi Debesay (MTN-Qhubeka)

2. Mouhcine Lahsaini (Marokkó)

3. Marco Minnaard (Wanty-Groupe Gobert)

4. Hervé Raoul Mba (Kamerun)   

5. Louis Verhelst (Cofidis)

Összetettben semmi sem változott, továbbra is Luis Leon Sanchez (Caja Rural) vezet Egoitz Garcia (Cofidis) előtt.

Holnap Lambéréne és Kango között egy 143 kilométeres etappal folytatódik a viadal.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes