Baszk Kör: Dumoulin és Rodriguez sikere

Tom Dumoulin (Giant-Alpecin) győzelmével zárult a Baszk Körverseny utolsó etapja. A mindent eldöntő dombos időfutamon egyben Joaquim Rodriguez (Katyusa) is tarolt, ő nyerte az összetettet.

Mindent eldöntő szerepet kapott az 55. Baszk Körverseny életében Aia falucskája. Az idei viadal ugyanis lényegében szűk és meredek utcácskáin dőlt el, legalábbis a tegnapi befutót követően a mai, egyben utolsó etapot is ide tűzték a szervezők. Ez pedig egy 18,3 kilométeres egyenkénti kronó volt, melynek utolsó kilométerei bőszen emelkedtek a kerekesek elé. 

Előzetesen két külön csatára számíthattunk, a szakaszgyőzelemért és az összetettért zajló harc legalábbis általában a záró etapokon külön vizeken szokott evezni. Ezúttal mindenesetre összefolyt a dolog. Az első helyet Tom Dumoulin szerezte meg, a Giant-Alpecin speciálisan az erre az időfutamra tartalékoló holland kerekese 28 perc és 46 másodperc alatt teljesítette a távot, sikeréhez lényegében egy percig nem fűződött semmi kétség. 

Mögötte viszont alaposan az összetett-menők viadala szólt, ebből végül a verseny során két etapot is nyerő Joaquim Rodriguez (Katyusa) jött ki a legjobban: Purito nagyszerűen pattogott a kaptatón, s mindössze négy szekundummal maradt el Dumoulintől. Mindez pedig azt jelenti, hogy a spanyol életében először végzett a Baszk Körverseny dobogójának legmagasabb fokán, megérdemelten diadalmaskodott. 

A szakasz, egyben az összetett harmadik pozíciójában Jon Izagirre (Movistar) zárt, miközben a sárga trikóban tekerő, hatalmasat küzdő Sergio Henao lett az ötödik. A Sky kolumbiaija kiváló formában tért vissza sérüléséből, és megmutatta, számítani kell rá a továbbiakban - még annak ellenére is, hogy nem sikerült megőriznie vezetését Rodriguezzel szemben.

A legjobb tízet Benat Intxausti (Movistar), Fabio Felline (Trek Factory), az egyébként szintén jól menő Nairo Quintana (Movistar), Rui Costa (Lampre-Merida), Rein Taaramäe (Astana) és Michal Kwiatkowski (Etixx-QuickStep) egészíti ki, miközben Tony Martinnak ezúttal nem jött ki a lépés. Érdemes még megemlíteni Simon Yatest (Orica-GreenEDGE), a fiatal brit ugyanis kitűnő teljesítményével az ötödik helyen végezte a Baszk Kört. 

A kép forrása: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes