Baszk Kör: Landa révén baszk győzelem

Mikel Landa (Astana) nyerte a Baszk Körverseny mai 5. szakaszát. Összetettben továbbra is Sergio Henao (Sky) vezet.

A tegnapi tradicionális királyszakaszt követően egy újabb nehéz erőpróba várta a kerekeseket a Baszk Körverseny során Eibar és Aia között. A 155 és fél kilométeres penzum során nyolc kategorizált emelkedő várta a kerékpárosokat. Az Aia emelkedője helyenként a 30%-ot is közelítette.

A rajtot követően azonnal megindultak a próbálkozások, aminek a végén egy közel 30 fős csoportnak sikerült elszakadnia. Amets Txurruka (Caja Rural) és Omar Fraile (Caja Rural) is köztük volt, így a Pro-Kontinentális csapat továbbra is őrzi a hegyi trikót.

Az elmenés legnagyobb előnye úgy négy perc körül mozgott, amikor a Katusha és a Sky csapatai álltak a főmezőny élére.

A nagy csatározások közepette végül öten hazaértek az elmenésből, az utolsó kilométereken Mikel Landa (Astana) és Tim Wellens (Lotto-Soudal) kettőse kóstolgatta egymást.

Végül Mikel Landa (Astana) nyerte meg a szakaszt Tim Wellens (Lotto-Soudal) és Tom Danielson (Cannondale-Garmin) ellenében.

A nap nagy vesztese Nairo Quintana (Movistar) volt, aki 12 másodpercet bukott legfőbb vetélytársaival szemben. Összetettben továbbra is Sergio Henao (Sky) vezet.

Holnap Aia és Aia között egy 18,3 kilométeres egyenkénti időfutammal zárul a viadal.   

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes