Bronzini nyerte a női világkupa hétvégi versenyét

Giorgia Bronzini (Wiggle-Honda) nyerte a női világkupa sorozat hétvégi kínai versenyét.

Shanghai környékén került sor a női világkupa sorozat 5. állomására a Chongming Island egynaposára, amelynek távja viszonylag sík terepen 125 kilométer volt.

Mivel az összetett éllovasai nem álltak rajthoz ezen a futamon, így nagy változásokra nem kerülhetett sor a sorozat egyéni rangsorát illetően.

A mezőny viszonylag erős szélben vágott neki a távnak, ám ennek ellenére is rögtön megindultak a támadások elsősorban a helyi Chongming-Liv-Champion System valamint a koreai válogatott csapatai révén.

Az európai topklubok úgy, mint a Hitec Products, a Bigla Pro Cycling Team és az Ale Cipollini azonban nem engedték túlontúl sokáig ezeket az akciókat.

A részhajrát Simona Frapporti (Alé Cipollini) nyerte.

A nap legkomolyabb szökésére ezután került sor, amikor Hongyu Liang (China Chongming-Liv-Champion System Pro Cycling) és Anastasia Chulkova (BePink Laclassica) duója lépett meg. Legnagyobb előnyük már az egy percet is átlépte, ám 7 kilométerrel a vége előtt a főmezőny őket is utolérte.

A mezőnyhajrát végül az olasz Giorgia Bronzini (Wiggle-Honda) nyerte Kirsten Wild (Hitec Products) és Fanny Riberot (Franciaország) előtt.

A sorozat június 7-én a Parx Casino Philly Cycling Classic viadalával folytatódik az Amerikai Egyesült Államokban.    

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes