Francis Mourey diadalmaskodott Namurban

A francia Francis Mourey sikerével zárult a Namur-i Cyclo-Cross világkupa futam.

Viharos időjárási körülmények között, viszonylag sáros terepen zajlott a Cyclo-Cross Világkupa soron következő namuri futama. A regnáló francia bajnok Francis Mourey (FDJ) impresszív teljesítménnyel kirukkolva magabiztosan utasította maga mögé vetélytársait. Mourey a nyolc körös viadal felénél szánta el magát támadásra, amely olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy ellenlábasai a verseny végéig már nem is érték utol. A második helyet Klaas Vantornout (Sunweb-Napoleon Games), míg a harmadik pozíciót Niels Albert (BKCP-Powerplus) kaparintotta meg.

Sven Nys (Crelan KDL) rögtön a rajtot követően defektet kapott, míg az összetett éllovasa Lars van der Haar (Rabobank) egy bukással tarkította versenyét. A neves kettős végül a 4. illetőleg az 5. helyen zárt.

„Fizikálisan rettenetesen nehéz volt ez a terep. Azonban szerencsére végig jól éreztem magam és azt is az előnyömre tudtam fordítani, hogy frissebb voltam mint a többiek. Nagyon remélem, hogy ezt a formámat a Hoogerheide-i Világbajnokságig meg tudom tartani,” – nyilatkozta Mourey.

A hölgyeknél az amerikai Kathrrine Compton (Trek Cycloscross) győzött Marianne Vos (Rabobank) előtt, míg az U23-as diszciplínában Wout van Aert (Belgium) nyert az összetett éllovast Mathieu van der Poelt (Hollandia) maga mögé utasítva.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes