Gilbert vigasztalódott a Brabantse nyílon

Philippe Gilbert (BMC) nyerte a kiváló versenyt hozó Brabantse Pijl klasszikusát.

A mai napon rendezték Belgiumban a De Brabantse Pijl egynaposát, ahol sokan az elmúlt hetek klasszikusainak kozmetikázása révén álltak rajthoz. A 203 kilométeres táv ezúttal sem ígérkezett könnyűnek.

A rajtot követően viszonylag hamar kialakult egy hatfős szökevénycsoport, amelybe név szerint Mattia Pozzo (Neri Sottoli), Giorgio Cecchinel (Neri Sottoli), Christopher Williams (Novo Nordisk), Kiel Reijnen (UnitedHealthcare), Matthias Brandle (IAM Cycling) és Perrig Quemeneur (Europcar) keveredett bele.

Legnagyobb előnyük úgy hét perc körül mozgott, ám az elvártaknak megfelelően a mezőny nem hagyhatta őket sokáig virgonckodni. A pelotont szinte végig a Lotto-Belisol vezette, akik a hányattatott sorsú múlt hetük után úgy vágytak a sikerre mint más egy falat kenyérre. 

Mintegy 75 kilométerrel a vége előtt, Julien Vermote (Omega Pharma-Quick Step) és Jürgen Van Den Broeck (Lotto-Belisol) kettőse döntött úgy, hogy megpróbálja a lehetetlent, így előremenekültek a mezőnytől. Aztán hozzájuk még négyen zárkóztak fel és így tovább.

Úgy húsz kilométer leforgása alatt annyi kisebb csoport alakult ki, hogy azt már követni sem volt egyszerű. A BMC azonban Philippe Gilbertért dolgozva pillanatok alatt összerántotta a karavánt, mindössze Björn Leukemans (Wanty-Groupe Gobert) maradt öt társával az élen. Gilbert megpróbált felérni rájuk, azonban mintegy öt kilométerrel a vége előtt az utolsó emelkedő lábánál negyven kerékpáros talált újra egymásra.

Az emelkedős befutón Gilbert (BMC) bizonyult a legjobbnak Michael Matthews (Orica-GreenEDGE) és Tony Gallopin (Lotto-Belisol) előtt.

Top 5

1. Philippe Gilbert (BMC)  

2. Michael Matthews (Orica-GreenEDGE)

3. Tony Gallopin (Lotto-Belisol)

4. Simon Geschke (Giant-Shimano)

5. Björn Leukemans (Wanty-Groupe Gobert)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes