Giro: Bouhanni másodszor csapott le

Nacer Bouhanni (FDJ.fr) nyerte a Giro d’Italia mai hetedik szakaszát, összetettben továbbra is Michael Matthews (Orica-GreenEDGE) áll az élen.

Frosinone és Foligno között ma egy 211 kilométeres szakasszal folytatódott a 97. Giro d’Italia. A rajtot követően természetesen még mindenki a tegnapi napon szerzett sebei gyógyítgatásával volt elfoglalva, sajnálatos módon Maxime Mederel (Europcar) kilenc kilométer megtétele után inkább a verseny feladása mellett döntött.

A nap elmenésébe hosszas huzavonát követően Nicola Boem (Bardiani-CSF), Robinson Chalapud (Colombia), Nathan Haas (Garmin-Sharp), Winner Anacona (Lampre-Merida) és Björn Thurau (Europcar) ötöse keveredett bele.

A szökevények legnagyobb előnye úgy hat perc körül mozgott. Az Orica-GreenEDGE által vezetett főmezőny viszonylag sokáig kordában tartotta őket. Persze az utolsó tíz kilométeren belül még próbálták lószolgatni egymást, ám két és fél kilométere a céltól a horda utolérte őket.

Fran Ventoso (Movistar) kisebb bukása borzolta a kedélyeket majd a Giant-Shimano csapatáé volt a főszerep, akik próbálták felvezetni sprinterük Luka Mezgec számára a hajrát.

A sprintet végül Nacer Bouhanni (FDJ.fr) nyerte Giacomo Nizzolo (Trek Factory Racing) és Luka Mezgec (Giant-Shimano) előtt. Bouhanni ezzel immáron a második szakaszsikerét ünnepelhette.  

Top 5

1. Nacer Bouhanni (FDJ.fr)

2. Giacomo Nizzolo (Trek Factory Racing)

3. Luka Mezgec (Giant-Shimano)

4. Michael Matthews (Orica-GreenEDGE)

5. Roberto Ferrari (Lampre-Merida)

Összetettben semmi sem változott továbbra is Michael Matthews (Orica-GreenEDGE) vezet Cadel Evans (BMC) előtt.

Összetett

1. Michael Matthews (Orica-GreenEDGE) 29:34:19

2. Cadel Evans (BMC) + 21 mp

3. Rigoberto Uran (Omega Pharma-Quick Step) + 1:18

4. Steve Morabito (BMC) + 1:25

5. Matteo Rabottini (Orica-GreenEDGE) + 1:25

Holnap Foligno és Montecopiolo között 179 kilométer lesz a táv egy első, egy második és a végén hegyi befutóként újra egy első kategóriás emelkedővel megspékelve.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes