Giro: egy fiatal szlovén nagy napja

Egy kiválóan ütemezett szökés végén Jan Polanc (Lampre-Merida) nyerte az idei Giro d'Italia ötödik szakaszát. Eközben a Maglia Rosát Alberto Contador (Tinkoff-Saxo) öltheti magára. 

La Spezia és Abetone között a 98. Giro d'Italia immár ötödik szakaszát rendezték a mai nap folyamán. A kerekesekre az első hegyi penzum várt, a 152 kilométer tartalmazott egy 3. kategóriás emelkedőt, valamint az utolsó mintegy 10 kilométer egy 2. kategóriás kaptatót jelentett. Remek lehetőség adótott a szökevények, valamint a magukat megmutatni kívánó nagyágyúk előtt is.

A rajtot követően öten léptek el, név szerint Axel Domont (Ag2r La Mondiale), Serghei Ţvetcov (Androni Sidermec), Silvan Dillier (BMC), Sylvain Chavanel (IAM) és Jan Polanc (Lampre-Merida). Előnyük könnyedén kúszott feljebb és feljebb, hisz az Orica-GreenEDGE vezette pelotonnak egyáltalán nem állt ínyére egyrészt magas tempót diktálni, másrészt tudták, minden, így a rózsaszín trikó kérdésének kiléte is az utolsó métereken dől majd el.

Ennek megfelelően a szökevények elvitték a hegyi pontokat, valamint a részhajrás jóváírásokat is, mígnem az amerikázást megunva, 30 kilométerrel a vége előtt szellőt hasított a tavaszi melegbe az Astana sora. Rögtön megindult a mozgolódás és a rostálódás, a záró hegy közeledte ráadásul az élbolyt is szétszedte, legelőször Chavanel támadta be riválisait, majd a többiek is megpróbálták. Nem hiába, hisz az utolsó tízest jelző kapunál még négy minutumot mutatott a differenciamérő.

Nem sokkal Chavanel attakja után Polanc lószolt, a fiatal szlovén pedig egyszerűen túl erős volt, egyik társa sem tudott közelíteni hozzá - Tvetcov, Dillier és Domont is visszacsordogált az időközben Stefano Pirazzi (Bardiani-CSF) által is megrántott, egyre kisebbre redukált mezőnyhöz. 

Az öt kilométert jelző táblánál nyilvánvalóvá vált, hogy Polanc élete sikerét aratva hazaér, ám az összetett riválisai között nagy harc kezdődött. Több kiválóság is megadta magát (így Carlos Betancur (Ag2r) vagy Rigoberto Uran (Etixx-QuickStep) egyaránt), majd Alberto Contador (Tinkoff-Saxo) indította el az igazi Girót. Követni mindössze Richie Porte (Sky), Fabio Aru (Astana) és segítője, Mikel Landa tudta. 

A célig aztán nem változott már semmi, Polanc másfél perccel diadalmaskodott a második helyre éppen csak beguruló Chavanel, valamint a minisprintet megnyerő Aru előtt. A helyzetet nyilvánvalóvá tévő nagy hármastól húsz szekundumot kapott a második sor, de többen még ennél is többet kaptak. Körvonalazódik a helyzet, Contador rózsában, Aru és Porte a nyakában...

Holnap Montecatini Terme és Castiglione della Pescaia között egy 183 kilométeres, dimbes-dombos, ám akár mezőnyhajrát is magában tartogató etap következik.

A kép forrása: közösségi média 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes