Giro: Kittel a papírformának megfelelően

Marcel Kittel (Giant-Shimano) nyerte a Giro d’Italia második etapját, összetettben Michael Matthews (Orica-GreenEDGE) vette át a vezetést.

Belfast körül egy 219 kilométeres etappal folytatódott a Giro d’Italia, amely szakasz túlontúl veszélyesnek előzetesen nem tűnt, de az időjárás rendesen lefárasztotta a karavánt.

A rajtot követően Maarten Tjallingii (Belkin), Sander Armee (Lotto-Belisol), Andrea Fedi (Neri Sottoli) és Jeffry Romero (Colombia) kvartettje keveredett szökésbe.

Az elmenés legnagyobb előnye úgy 6 perc 30 másodperc körül mozgott, azonban egyértelmű volt, hogy a sprinterek csapatai mezőnyhajrát szeretnének. Ennek megfelelően a mezőny a lehető legtovább a kellő távolságban pórázon tartotta őket.

Az első, negyedik kategóriás emelkedőn Tjallingii bizonyult a legjobbnak, majd mintegy húsz kilométerre a céltól a második hegyi hajrát is a Belkin versenyzője vitte el, ezzel 2005 óta első hollandként kaparintotta meg a hegyi trikót.  

Tíz kilométerrel a vége előtt a Cannondale és az Omega Pharma-Quick Step csapatai váltották az Orica sorát az élen, az elmenés előny ekkor még mindig 1 perc körül mozgott. Tjallinggii nyomban meg is lódult a kolumbiai Romero pedig már nem tudta átvenni a tempóváltását.

Kis idő múlva másik két társát is faképnél hagyva, megpróbálta a lehetetlent. A Cannondale azonban nem hagyta ezt annyiban és 3 kilométerrel a vége előtt Őt is bekebelezték.

Ezt követően a Trek Factory Racing állt az élre Giacomo Nizzolonak dolgozva. Ezt azonban nem hagyta annyiban a FDJ.fr és a Giant-Shimano vonata sem.  

A mezőnyhajrát a papírformának megfelelően Marcel Kittel (Giant-Shimano) nyerte Nacer Bouhanni (FDJ.fr) és Giacomo Nizzolo (Trek Factory Racing) előtt.

Top 10

1. Marcel Kittel (Giant-Shimano)

2. Nacer Bouhanni (FDJ.fr)

3. Giacomo Nizzolo (Trek Factory Racing)

4. Elia Viviani (Cannondale)

5. Roberto Ferrari (Lampre-Merida)

6. Manuel Belletti (Androni Giocattoli)

7. Ben Swift (Sky)

8. Michael Matthews (Orica-GreenEDGE)

9. Davide Apollonio (AG2R)

10. Tyler Farrar (Garmin-Sharp)

Összetettben szintén az elvártaknak megfelelően cserélt gazdát a trikó. A Maglia Rosa új viselője Michael Matthews (Orica-GreenEDGE) miután csapattársa Svein Tuft három másodperces hátránnyal érkezett.

Összetett

1. Michael Matthews (Orica-GreenEDGE) 5:34:57

2. Ivan Santaromita (Orica-GreenEDGE) + 3 mp

3. Svein Tuft (Orica-GreenEDGE)

4. Luke Durbridge (Orica-GreenEDGE)

5. Pieter Weening (Orica-GreenEDGE)

Holnap Armagh és Dublin között 187 kilométer vár a karavánra. Természetesen Írországban is mezőnyhajrá várható.    

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes