Giro Rosa: Marianne Vos nem sokáig várt

Marianne Vos (Rabobank-Liv) nyerte a Giro Rosa első szakaszát, minek után természetesen összetettben is átvette a vezetést.

A tegnapi prológot követően S. Maria a Vico körül tíz kört megtéve mintegy 95 kilométer várta a hölgyek legnagyobb versenyének a Giro Rosanak azaz a női Giro d’Italiának a résztvevőit.

A negyedik körben alakult ki a napot meghatározó elmenés, amelybe Annemiek Van Vleuten (Rabobank-Liv), Ashleigh Moolman (Hitec-Products) és Tetyana Riabchenko (Michela Fanini Rox) hármasa keveredett bele.

Túlontúl nagy előnyt azonban nem sikerült kiharcolniuk, ellenben az üldözésük közben körről körre morzsolódott a peloton. Először 23-an maradtak, majd a szökevények beérését követően már csak nyolcan tekertek az élen.

Az utolsó körben Marianne Vos (Rabobank-Liv), Elisa Longo Borghini (Hitec-Products) és Pauline Prevot-Ferrand (Rabobank-Liv) triója akciózott, majd az utolsó kilométernél a két Rabobankos szépen összedolgozott minek köszönhetően Vos magabiztosan győzött Longo Borghini előtt.

Természetesen összetettben is Marianne Vos (Rabobank-Liv) vette át a rózsaszín trikót, a pontversenyben szintén Ő vezet, míg a hegyi összetettben Ashleigh Moolman (Hitec-Products) került az élre.

Holnap Frattamaggiore körül egy 120 kilométeres penzummal folytatódik a viadal, egyelőre komolyabb emelkedők nélkül.    

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes