GP Ouest France: Sylvain Chavanel győzelme

Sylvain Chavanel (IAM Cycling) tartja remek formáját, minek következtében nyerte a GP Ouest France egynaposát.

A mai napon került megrendezésre a World Tour sorozat következő versenye a GP Ouest France-Plouay, melynek 229 kilométeres távja igencsak nagy kihívás elé állította a karavánt. Előzetesen ennek ellenére mezőnyhajrára volt kilátás.

A rajtot követően számos kisebb kísérletre sor került még végül egy ötfős szökevénycsoportnak sikerült ellépnie.

Ekkor Michel Koch (Cannondale), Pierre-Henri Lecuisinier (FDJ.fr), Jean-Marc Bideau (Bretagne-Séché Environnement), Stefano Pirazzi (Bardiani-CSF) és Kevin Van Melsen (Wanty-Groupe Gobert) keveredett előre.

Az elmenés legnagyobb előnye úgy hét perc körül mozgott.

A mezőnyt az Omega Pharma-Quick Step mozgatta, akiknek több kártyájuk is volt a véghajrát tekintve.

Mintegy 50 kilométerrel a vége előtt megbomlott a szökevénycsoport, kis túlzással mindenki betámadott mindenkit. Van Melsen bírta a legtovább azonban tíz kilométer múlva a mezőny öt is bekebelezte.

Ezt követően Michal Kwiatkowski (Omega Pharma-Quick Step) mozgatta a bolyt, majd az utolsó körben lényegében több csoportra szakadt a mezőny.

A különböző csoportok között 30-40 másodperc volt a differencia.

A véghajrához közeledve támadás támadást követett, próbálkozott többek között Julian Alaphilippe (Omega Pharma-Quick Step), Nicolas Roche (Tinkoff-Saxo) és Tim Wellens (Lotto-Belisol) is.

Végül egy kis létszámú mezőny sprintelhetett a győzelemért, amelyet végül Sylvain Chavanel (IAM Cycling) szerzett meg Andrea Fedi (Neri Sottoli) és Arthur Vichot (FDJ.fr) előtt.     

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes