Johansson az első Tour szakaszgyőztes

A svéd Emma Johansson (Orica-AIS) nyerte az első női Tour szakaszt a brit Woman’s Tour viadalán.

Oundle és Northampton között egy közel 94 kilométeres penzummal vette kezdetét a Nagy-Britanniában a várva várt Woman’s Tour, amelyet nem titkolt szándékkal az elkövetkezendő évek egyik legrangosabb női szakaszversenyének szánnak.

Ennek okán többek között Mariane Vos (Rabobank-Liv), Elizabeth Armitstead (Boels-Dolmans), Ashleigh Moolman (Hitec Product), Emma Johansson (Orica-AIS), Chantal Blaak (Specialized-Lululemon) és Laura Trott (Wiggle-Honda) is felsorakozott a startvonalnál.

A rajtot követően elsőként Rossella Ratto (Estado de Mexico-Faren) próbálkozott, ám a mezőny nem engedte őt ellépni.

Ezt követően a Boels-Dolmans vezetésével haladt a peloton, majd mintegy 40 kilométerre a céltól Elise Delzenne (Specialized-Lululemon) robbantott, aki rövid időn belül közel egy percre tudott elszakadni a mezőnytől.   

Delzenne remekül küzdött, ám a hajrához közeledvén viszonylag hamar utolérték. Northampton városában egy még a férfi versenyeken is irigylésre méltó tömeg várta a kerekeseket.

Végül mezőnyhajrá döntött, amit Emma Johansson (Orica-AIS) nyert meg Marianne Vos (Rabobank-Liv) és Hannah Barnes (UnitedHealthcare) előtt.

Top 5

1. Emma Johansson (Orica-AIS)

2. Marianne Vos (Rabobank-Liv)

3. Hannah Barnes (UnitedHealthcare)

4. Giorgia Bronzini (Wiggle-Honda)

5. Trixi Worrack (Specialized-Lululemon)

Holnap Hinckley ás Bedford között egy közel 120 kilométeres penzum vár a hölgyekre.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes