Katalónia: Mezgec harmadik sikere

Luka Mezgec (Giant-Shimano) győzelmével zárult a Katalán Körverseny ötödik szakasza, miközben az összetett elsőségét továbbra is őrzi Joaquim Rodriguez (Katyusa).

A két hegyi etap után ezúttal egy könnyebb, sík nap várt a mezőnyre a Katalán Körversenyen. Az ötödik, 218,2 kilométeres szakasz Llanars Vall de Camprodon és a vallsi befutó között mindössze egy 2. kategóriás emelkedőt tartalmazott nem sokkal a cél előtt, tegyük hozzá, hogy valamilyen szinten fel is kavarta az állóvizet. 

A szökevénycsoport nehézkesen alakult ki, támadást támadás követett, mígnem 60 kilométerrel a start után nyolc kerekesnek sikerült ellépnie. Közülük is kiemelkedett az aktív Marcus Burghardt (BMC), Georg Preidler (Giant-Shimano) páros, akik előnye három és fél percnél is járt a Nathan Earle (Sky), Steven Kruijswijk (Belkin), Jeremy Roy (FDJ), Pierre Rolland (Europcar), Angel Madrazo (Caja Rural), Lukasz Owsian (CCC Polsat) és Michel Koch (Cannondale) alkotta üldözőcsoporttal, míg kilenc percre a mezőnnyel szemben. 

A Lampre-Merida, a Cannondale és a Giant-Shimano munkájának köszönhetően sikerült ledolgozni a különbséget, így 27 kilométerrel a vége előtt már együtt volt a peloton. Ez természetesen az egyetlen dombon frászt szült, hisz minden és mindenki próbálkozott, ám ellépnie sem Ryder Hesjedalnak (Garmin-Sharp), sem Lieuwe Westrának (Astana), nem sikerült, Jakob Fuglsanghoz (Astana) hasonlóan. 

Jöhetett tehát az újabb mezőnyhajrá, azaz Luka Mezgec (Giant-Shimano) újabb sikere, hisz a szlovén sprintert ezúttal sem lehetett legyőzni. Mögötte két francia, Julian Alaphilippe (Omega Pharma-Quick Step) és Samuel Dumoulin (Ag2r) végzett a dobogón, miközben a próbálkozó Alberto Contador (Tinkoff-Saxo) kisebb meglepetésre a hatodik helyen zárt.

Top 5:

1. Luka Mezgec (Giant-Shimano) 5:16:00

2. Julian Alaphilippe (Omega Pharma-Quick Step) a.i.

3. Samuel Dumoulin (Ag2r) a.i.

4. Paul Martens (Belkin) a.i.

5. Michel Kreder (Wanty-Groupe Gobert) a.i.

Összetettben semmi sem változott, továbbra is Joaquim Rodriguez (Katyusa) vezet. 

Holnap újra eljöhet a gyorslábúak ideje, El Vendrell és Vilanova i la Geltrú között 172 kilométer a táv.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes