Katar: Terpstra egyelőre mindent visz

Niki Terpstra (Etixx-QuickStep) győzelmével zárult a 2015-ös Katari Körverseny időfutama a lusaili versenypályán, melynek következtében a holland versenyző az összetettben is átvette a vezetést.

Meghatározó eleme, szezonnyitója a gyorsaságimotoros-világbajnokságnak a sivatag közepén a lusaili versenypálya, amely a mai napon a profi kerekeseket is fogadta a 14. Katari Körverseny harmadik szakaszának keretei között. A versenyzőkre egy 11 kilométeres egyenkénti időfutam várt, amely mintegy döntő tényezőként játszhat szerepet az összetett végkimenetele szempontjából.

Már csak azért is, mert az eddigi két etap folyamán rendkívül okosan helyezkedő, jó formában lévő Niki Terpstra diadalmaskodott. Az Etixx-QuickStep holland versenyzője 14 perc 3 másodperc alatt teljesítette a távot, jócskán felülmúlva az addig vezető, korántsem gyönge kettőst. 

Történt ugyanis, hogy Fabian Cancellara (Trek Factory) és a világbajnoki csíkos Bradley Wiggins (Sky) szinte szekundumra azonosat tekert, végül előbbi bírta jobban a végét, így lett második. A hamarosan az országúttól visszavonuló brit századokkal előzte meg egyébként Maciej Bodnart (Tinkoff-Saxo), míg Ian Stannard (Sky) is kiválóan teljesített.

Az összetett legjobbjai, azaz a sprinterek közül a sárga trikós Alexander Kristoff (Katyusa) korrekt teljesítménnyel huszonhatodikként zárt, hasonlóan tűrhetőt kronózott Peter Sagan (Tinkoff-Saxo) és Tom Boonen (Etixx-QuickStep) is. A gyorslábúak közül Greg van Avermaet (BMC) számára tartogathat még meglepetéseket a viadal, mai kilencedik pozíciójával még a végső siker is elérhetőnek tűnik.

Az összetettben Terpstra előnye 11 másodperc Bodnarral, 12 Stannarddel szemben, de még a sprinterek is belátható távolságban vannak - izgalmas három szakasz elé nézünk. Holnap Al Thakhira és Mesaieed között 165,5 kilométer lesz a táv, a szél ezúttal is bőszen közrejátszhat majd.

A kép forrása: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes