Kettős Wiggle-Honda győzelem a női Flandrián

Elisa Longo Borghini (Wiggle-Honda) nyerte a női Világkupa harmadik állomását, a Flandriai Körversenyt.

A 12. női Flandriai Körverseny egyben a női Világkupa 3. állomása is volt. A hölgyekre 144,9 kilométer és pontosan tíz fal várt.

A rajtot követően azonnal egy bukás borzolta a kedélyeket, amelyben Anisha Vekemans (Lotto-Soudal) perecelt nagyot.

Az első falakon igazán életképes szökés nem alakult ki, ellenben a mezőny a harmadik emelkedős részen háromfelé szakadt.

84 kilométer megtételét követően már a nagyobb nevek is próbálkoztak, nevezetesen többek között Giorgia Bronzini (Wiggle-Honda) és Chantal Blaak (Boels-Dolmans) is bepróbálkozott, ám a rengeteg lósz ellenére sem tudott senki sem messzire jutni.  

40 kilométerrel a vége előtt indult Elisa Longo Borghini (Wiggle-Honda) és Trixi Worrack (Velocio-SRAM), ám utóbbi nem sokkal később megrogyott, így visszamaradt a mezőnyhöz.

Longo Borghini azonban pillanatok alatt egyperces előnyre tett szert.

A Paterberg falát követően egy nyolcfős csoport üldözte az olaszt, akihez azonban nem igazán sikerült közelebb kerülniük.

Eliza Longo Borghini (Wiggle-Honda) végül hazaért megnyerve így a versenyt csapattársa Jolien d’Hoore (Wiggle-Honda) és Anna Van der Breggen (Rabo-Liv) előtt.

A Világkupa összetettjében Jolien d’Hoore (Wiggle-Honda) vette át a vezetést.

Fotó: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes