Langkawi: Olasz és algériai siker a záró napon

Andrea Guardini (Astana) nyerte a Langkawi Körverseny utolsó napját, míg összetettben Youcef Reguigui (MTN-Qhubeka) diadalmaskodott.

Kuala Kubu Bharu és Kuala Lumpur között egy 96 kilométeres szakasszal zárult a Langkawi Körverseny.

Az első részhajráig hatalmas tempót diktált a mezőny, az Astana csapata egyetlen kísérletet sem engedett el, ami érthető is volt, hisz Valerio Agnoli (Astana) nyerte a hajrát ezzel fellépve az összetett második helyére.

Beérve Kuala Lumpurba még hat kör várta a kerekeseket. Több kisebb akció is kibontakozott, azonban egyik sem jutott bő fél percnél távolabb. A legaktívabb ezen a napon Rafaa Chtioui (SkyDive-Dubai) volt, aki több próbálkozásból is kivette a részét.

Végül azonban mezőnyhajrá döntött, amit Andrea Guardini (Astana) nyerte meg, immáron idei negyedik győzelmét aratva. Pályafutása során ez már a 18 szakaszsikere volt a maláj versenyen. A második ezúttal Caleb Ewan (Orica-GreenEDGE), míg a harmadik Michael Kolar (Tinkoff-Saxo) lett.

Összetettben Youcef Reguigui (MTN-Qhubeka) diadalmaskodott Valerio Agnoli (Astana) valamint Sebastian Henao (Sky) kettőse előtt. Caleb Ewan (Orica-GreenEDGE) nyerte a pontversenyt, Kiel Reijnen (UnitedHealthcare) a hegyi összetettet, míg a legjobb ázsiai versenyző a japán Tomohiro Hayakawa (Aisan) lett.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes