Langkawi: Sprintergyőzelem a királyszakaszon

Youcef Regugui (MTN-Qhubeka) nyerte a Langkawi Körverseny királyetapját, mellyel természetesen összetettben is átvette a vezetést.

Shal Alam és a Bukit Fraser csúcsa között a királyszakaszával folytatódott a Langkawi Körverseny. Habár előzetesen az ország legkeményebb emelkedője a Genting várta volna a kerekeseket, azonban nem sokkal a verseny rajtja előtt egy földcsuszamlás következtében a Bukit Fraser került a helyére.

A jóval rövidebb és kevésbé meredek –lényegében csak 8 kilométer volt az, ami konkrétan hegymenetnek számított- kaptatón az volt a kérdés, hogy vajon a sprinterek kibírhatják-e az emelkedőt?

A rajtot követően egy négyfős csoportnak sikerült ellépnie, amelybe név szerint Francesco Chicci (Androni Giocattoli), Liam Bertazzo (Southeast), Sung Baek Park (KSPO) valamint Mohamed Azman (NSC) keveredett bele.

Az elmenés legnagyobb előnye 7 perc 40 másodperc volt, amikor a Tinkoff-Saxo valamint a Sky csapatai álltak a főmezőny élére.

Még az emelkedő lábánál utolérték az elmenés nagy részét, amelyből Bertazzo bírta a legtovább az élen, őt csak mindössze öt kilométerrel a vége előtt sikerült megfogniuk.

Körülbelül 15-en bírták együtt a végéig, akik közül a legjobb gyorslábú Youcef Reguigui (MTN-Qhubeka) nyerte a szakaszt Sebastian Henao (Sky) illetőleg Valerio Agnoli (Astana) előtt.   

Összetettben ezzel szintén az algériai kerekes vette át az első helyet. A viadal holnap egy 96 kilométeres etappal érkezik meg Kuala Lumpurba.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes