Lengyel Kör: Pelucchi ismételt Katowicében

A tegnapi naphoz hasonlóan ezúttal is Matteo Pelucchi (IAM) diadalmaskodott az Lengyel Körversenyen. Összetettben Marcel Kittel (Giant-Alpecin) továbbra is őrzi előnyét. 

Zawiercie és Katowice között egy 166 kilométeres szakasszal folytatódott a 72. Lengyel Körverseny. A kerekeseknek a penzum során több kisebb emelkedő is várt, ám végezetül ez sem befolyásolta a történéseket és újra mezőnyhajrát láthatott a nagyérdemű.

A rajtot követően hatan léptek meg, Ian Boswell (Sky), Marcus Burghardt (BMC), Matej Mohoric (Cannondale-Garmin), Kamil Gradek, Marcin Bialoblocki (mindketten lengyel válogatott) és Adrian Kurek (CCC Polsat) előnye hamar három percnél tetőzött. Az első két etap szökéseiből ismert versenyzők fő célja így a hajrákra összpontosult, a három lengyel igazságosan osztotta el egymás között a pontokat.

65 kilométerre a végétől Boswell és Burghardt csordogált vissza a Giant-Alpecin vezette főmezőnyhöz, akik a katowicei körpályára érve lényegében akkor fogták meg az elmenést, amikor kedvük tartotta. Végül Bialoblocki kivételéve ez viszonylag hamar és magabiztosan megtörtént, a lengyel ugyanakkor kiválóan tartotta magát.

Meg is érezte a mezőny, hogy amennyiben nem figyelnek, hazaér a haza reménysége, Jasha Sütterlin (Movistar) akciózott. Végül a sprinterek akarata érvényesülhetett, a vonatok elérték céljukat, hisz Sütterlint követően az utolsó öt kilométerhez érve az utolsó mohikánt is utolérték.

Jöhetett tehát a hajrá, ami azonban korántsem a szokványos menetben zajlott. A flamme rouge első méterein Petr Vakoc (Etixx-QuickStep) robbantott az enyhén emelkedő úton, majd a LottoNL-Jumbo vonata szakította szét néhány pillanat erejéig a sor elejét. Végül újfent a jó helyezkedés döntött, a tegnapi befutóhoz hasonlóan pedig ezúttal is Matteo Pelucchi (IAM) bizonyult legyőzhetetlennek, az olasz Giacomo Nizzolót (Trek Factory) és Tom van Asbroeckot (LottoNL-Jumbo) megelőzve diadalmaskodott ismét. A rég látott olasz sprinterdominanciát a két Lamprés, Roberto Ferrari és Niccolo Bonifazio tette egyértelművé top5-ös eredményével. Marcel Kittel (Giant-Alpecin) ezúttal hetedik lett. 

A német ennek ellenére továbbra is őrzi előnyét összetettben, ellenben holnap lehet, hogy elveszti a trikót, hisz Jaworzno és Nowy Sacz között egy 220 kilométeres szakasz következik, benne két 1. és egy 2. kategóriás emelkedővel.

A kép forrása: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes