Luis Leon Sanchez győzelemmel nyitott

Luis Leon Sanchez (Caja Rural) győzelmével zárult a La Tropicale Amissa Bongo első szakasza.

A kameruni Bitam illetőleg Ebolowa között egy 149 kilométeres szakasszal vette kezdetét a 2014-es La Tropcale Amissa Bongo. 15 kilométerrel a rajt után egy 21 fős csoport szakadt el a mezőnytől, amelyben lényegében az összes nevesebb kerekes képviseltette magát. Ott volt a szökevények között Luis Leon Sanchez (Caja Rural), Linus Gerdemann (MTN-Qhubeka), Natnael Berhane (Europcar), Florian Senechal (Cofidis), Dan Craven (Namíbia), Frederique Robert (Wanty-Groupe Gobert) és Fabrice Jeandesboz (Europcar) is.

Az elmenés előnye pillanatok alatt túllépte a két percet, majd lényegében megálltak, mivel általánosságban nem egy megszokott forgatókönyv az, hogy a verseny esélyesei már az első napon szökésben legyenek. A kisebb megtorpanást követően azonban újfent nekilódultak.

50 kilométerre a céltól előnyük már 10 perc 30 másodperc volt. Ekkor egyértelművé vált, hogy innen kerül majd ki az első etap győztese.

Luis Leon Sanchez azzal hálálta meg a bizalmat új csapatának a Caja Ruralnak, hogy rögtön az első versenynapján győzelmet aratott. A második helyet honfitársa Egoitz Garcia (Cofidis) szerezte meg, míg a harmadik Natnael Berhane (Europcar) lett. Linus Gerdemann (MTN-Qhubeka) egy év kihagyást követően egy előkelő negyedik hellyel tért vissza a pelotonba.   

Top 5

1. Luis Leon Sanchez (Caja Rural)

2. Egoitz Garcia (Cofidis)

3. Natnael Berhane (Europcar)

4. Linus Gerdemann (MTN-Qhubeka)

5. Gregory Habeaux (Wanty-Groupe Gobert)

Természetesen az összetettben is ugyanez a helyzet. Holnap immáron Gabonban, Awoua és Oyem között egy 120 kilométeres etappal folytatódik a verseny.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes