Meeusen győzött a francia Nommay-ban

A franciaországi Nommay-ban került sor a 2014-es Cyclo-Cross Világkupa utolsó, hetedik futamára.

A világbajnokságot megelőző utolsó erőpróba alkalmával Tom Meeusen (Telenet-Fidea) és Philipp Walsleben (BKCP-Powerplus) kettőse egy vérre menő agresszív csatározást mutatott be. Kettőjük viaskodásába mindössze a hazai pályán szereplő Francis Mourey (FDJ.fr) próbált meg beleszólni. Az utolsó körökben a regnáló francia bajnok egy kisebb előnyt is felépített, azonban a véghajrára már együtt érkezett a hármas. A sprintet végül Meeusen nyerte az erejével elkészülő Mourey illetőleg Walsleben előtt.

Összetettben az ezúttal csak a negyedik helyen záró Lars Van der Haar (Rabobank) diadalmaskodott 467 ponttal, a második Philipp Walsleben lett 409 egységgel, míg a dobogó legalsó fokára az ezúttal influenzával küzdő Niels Albert (BKCP-Powerplus) állhatott fel 392 pontjával.  

Az elit hölgyek versenyében Mariane Vos (Rabo Liv) rajtcél győzelmet aratott, ám a ranglistavezető amerikai Kathie Compton asztmája miatt nem tudott rajthoz állni. A második helyet Helen Wyman (Kona Factory), míg a harmadik pozíciót Eva Lechner (Centro Sportivo Esercito) kaparintotta meg.

Kathie Compton (Trek Cyclocross)azonban már ezt megelőzően bebiztosította összetett győzelmét 350 pontjával. A második Nikki Harris (Telenet-Fidea), míg a harmadik Vos kisasszony lett.    

Az U23-as fiúk versenyében Wout Van Aert (Belgium) ezúttal kisebb meglepetést okozva maga mögé utasította Mathieu Van der Poelt (Hollandia), míg a harmadik helyet Michael Vanthourenhout (Belgium) szerezte meg.

Összetettben Van der Poel 385 ponttal győzött a 331 pontos Wout Van Aert illetőleg a 232 ponttal záró Laurens Sweeck (Belgium) előtt.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes