Omán: Törölték az ötödik szakaszt

Az extrém időjárási körülmények következtében törölték az Ománi Körverseny mai ötödik szakaszát.

Ma Al Wazarat és Al Sawadi Beach között 151 és fél kilométer várta volna az Ománi Körverseny résztvevőit.

Reggel azonban extrém homokviharra ébredt a mezőny, így hosszas tanácskozást követően a szervezőbizottság úgy döntött, hogy autókkal elviszik a versenyzőket a 29,5 kilométeres körpályára és a szakaszt 89 és fél kilométerre rövidítik, azaz három kört kellett volna megtenni a Lakásügyi Minisztérium köré kijelölt cirkulárén.

Érdekes utazó társaságok jöttek össze, hisz például a Giant-Alpecin buszába zsúfolták a Topsport Vlaanderen gárdáját is stb.

Az új helyszínre érve viszonylag jó időjárás fogadta a bringásokat, csupán a 40 Celsius fok feletti hőmérséklet volt aggályos. A peloton elindult, ám mintegy öt kilométer megtételét követően feltámadt a szél, utolértre őket a homokvihar illetőleg a nagy hőségben defekt hátán defekt volt a koreográfia, mivel a belsők nem bírtak a magas hőmérsékletet.

A mezőny ezt követően egy felüljáró alá húzódott, ahol újabb tárgyalásokat kezdtek a versenyszervezőkkel. A hosszas huzavonát követően az etap törlése került, így továbbra is a spanyol Rafael Valls-Ferri (Lampre-Merida) áll az élen Tejay Van Garderen (BMC) és Alejandro Valverde (Movistar) előtt.

„A hatalmas homokvihar miatt autóval mentünk az első emelkedőt követő helyszínre, ahol egy körpályán mintegy 90-95 kilométer várt volna ránk. A 40 fokos hőségben azonban még a hivatalos rajt előtt, amikor a srácok csak tekertek bemelegítés gyanánt egy keveset 11 defektet kaptunk. Elindultunk, ám viszonylag lassú tempóban. Például a Bardiani csapatának nem maradtak tatalék kerekei, így innen-onnan próbálták pótolni a hiányt. Nem volt értelme ilyen körülmények között versenyezni,” – szólt a Movistar sajtóközleménye.

Holnap a tervek szerin Oman Air és a Muttrah Promenade között egy 133 kilométeres etappal zárul a verseny.   

Fotók: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes