Romandia: Pinot nyerte a királyszakaszt

Thibaut Pinot (FDJ) nyerte a Romandiai Körverseny királyszakaszát, miközben összetettben Ilnur Zakarin (Katusha) vette át a vezetést.

Fribourg és a Champex-Lac csúcsa között 166 kilométer várt a kerekesekre a Romandiai Körverseny királyszakaszán. A mai napon összesen négy első kategóriás emelkedőt kellett legyűrnie a pelotonnak.

Mintegy 12 kilométer elteltével ketten vállalkoztak szökésre nevezetesen Maxim Belkov (Katusha) és Bryan Nalleau (Europcar).

A duó remekül dolgozott együtt legnagyobb előnyük 7 perc 45 másodpercre rúgott.

A mezőny nem siette el az elmenés üldözését, hisz amikor úgy gondolták, akkor pillanatok alatt megfelezték a differenciát.

Hosszas huzavonát követően az Astana csapata vállalta fel a főmezőny vezetését. Az utolsó emelkedő előtt utolérték az elmenést, majd jöhetett az adok-kapok.

14 kilométerrel a vége előtt már csak mintegy 30-an tekertek az élen, annak rendje és módja szerint megrostálódott a főmezőny.

8 kilométerre a céltól Yuriy Trofimov (Katusha) indította az első akciót, akire rögtön tette a kereket Nairo Quintana (Movistar) majd pedig Rigoberto Uran (Etixx-QuickStep), Vincenzo Nibali (Astana), Simon Spilak, Ilnur Zakarin (Katusha), Rafal Majka (Tinkoff-Saxo), Romain Bardet (Ag2r La Mondiale), Thibaut Pinot (FDJ) és Simon Yates (Orica-GreenEDGE) is.

Ezt követően már folyamatosan mentek a lószok, amelyek közül a legéletképesebb Thibaut Pinot (FDJ) próbálkozása volt, hisz a francia végül haza is ért Ilnur Zakarin (Katusha) valamint honfitársa Romain Bardet (Ag2r La Mondiale) előtt.  

Összetettben Ilnur Zakarin (Katusha) vette át a vezetést, előnye mindössze 6 másodperc Thibaut Pinot (FDJ) előtt.

Holnap Lausanne körül egy 17,3 kilométeres egyenkénti időfutammal zárul a viadal.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes