Tirreno: Sagan végre nyert valamit

Peter Sagan (Tinkoff-Saxo) győzelmével zárult a Tirreno-Adriatico 6. szakasza: a szlovák zseni június óta diadalmaskodott újra. 

A tegnapi havazást és megerőltető emelkedőket követően a mai nap folyamán kissé jobb körülmények között, bár szakadő esőben folytatódott az 50. Tirreno-Adriatico. Rieti és Porto Sant'Elpidio között egy 210 kilométeres penzum várt a mezőnyre, amely viszonylag sík karakterisztikája végett lehetőséget adott az erősebb sprintereknek. 

A rajtot követően Stijn Devolder (Trek Factory), Yukiya Arashiro (Europcar) és Alessandro Vanotti (Astana) lépett meg. Maximális előnyük 6 perc környékén járt, ám a Tinkoff-Saxo és Movistar vezette peloton igen hamar, 50 kilométerre a céltól bedarálta őket. Ekkorra egyébiránt már több gyorslábú, így Mark Cavendish (Etixx-QuickStep) is megadta magát. 

35 kilométerrel a vége előtt, a Porto Sant'Elpidió-i körpályára beérve az eredeti elmenésből még elölragadt Vanotti lószolt, sőt, Alexis Vuillermoz (Ag2r) személyében még társra is talált. Mintegy fél minutumos fórra tettek szert, ám hazaérésre esélyük sem volt a formálódó vonatokkal szemben.

Végül a tíz kilométert jelző táblánál előbb az olaszt, majd nem sokra rá a franciát is, így jöhetett a hosszú felvezetés a mezőnyhajrával. Noha kiválóan dolgozott az MTN-Qhubeka, a Lotto-Soudal és a Trek Factory is, végül a Tinkoff-Saxo munkája ért gyümölccsé: Peter Sagan pályafutása első győzelmét szerezte új csapatában. A második helyre az egykoron hasonló körülmények közt Milano-Sanremót nyerő Gerald Ciolek (MTN-Qhubeka) érkezett, míg a harmadik Jens Debusschere (Lotto-Soudal) lett. 

Az összetettben Nairo Quintana (Movistar) továbbra is vezet, és már csak egy hajszál választja el a végső sikertől, méghozzá a holnapi, San Benedetto del Trontó-i egyenkénti időfutam. A 10 kilométeres kronó előtt nagyon a kolumbiainak áll a zászló.

A kép forrása: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes