Tour: a Cápa újra megharapta a mezőnyt

Vincenzo Nibali (Astana) 60 kilométeres szökést bemutatva nyerte az idei Tour de France 19. szakaszát. Noha Nairo Quintana (Movistar) ezúttal otthagyta, Chris Froome (Sky) továbbra is őrzi a sárga trikót.

Királyszakaszához érkezett a 102. Tour de France. A mezőny Saint-Jean-de-Maurienne-ből indult, majd 119 kilométer, az 1. kategóriás Col du Chaussy, a kiemelt kategóriás Col de la Croix de Fer és a 2. kategóriás Col du Mollard megtételével jutott a 18 kilométer hosszú, átlagban 6,1%-os La Toussuire nehéz kaptatójához. Az utolsó előtti, "megfogjuk Chris Froome-ot" lehetőség tekintetében minden összetett menő hegyezhette lábait - a 60 kilométernyi hegymenet erre nagyszerű lehetőségeket tartogatott.

Ennek megfelelően mindjárt az elején nagy volt a tumultus, jóformán egy szökevénycsoport sem tudott megragadni az élen. Előbb egy huszonnégy fős boly támadott, majd Alberto Contador (Tinkoff-Saxo), Vincenzo Nibali (Astana) és Alejandro Valverde (Movistar) fokozta a tempót - rögtön az elején úgy gondolták, itt az ideje mindent beleadni. Sikerült is megrogyasztaniuk a Skyt, a nedves időben percekig mindössze Wout Poels maradt Chris Froome mellé.

A hegyi hajrát követően (melyet egyébként a pöttyösért hajtó Joaquim Rodriguez (Katyusa) nyert) Rigoberto Urán (Etixx-QuickStep), Romain Bardet (Ag2r), Pierre Rolland (Europcar) és maga Rodriguez lépett el, akikhez nem sokkal később jó páran - így Tony Gallopin (Lotto-Soudal), Steven Kruijswijk (LottoNL-Jumbo) és a Tinkoff segítő kettőse, Roman Kreuziger és Michael Rogers - csatlakoztak. Noha a peloton eleinte nem nagyon engedte őket messze, végül sikerült stabil előnyt kialakítaniuk.

70 kilométerrel a vége előtt, a Col de la Croix de Feren Rolland indított és szakadt el a szökevénytársaktól. Erre hátul - a francia jó összetettbeli helyezése végett - reagálni kellett, az Astana pillanatok alatt szétrázta a sort. Mindössze tízen maradtak, amikor Nibali megindította régóta várt, minden mindegy attakját.

Hamar otthagyta a riválisokat, akik közül Froome-nak a verseny során először támadtak problémái - a segítői Poels kivételével végleg elfogytak, ráadásul mechanikai gondjai is akadtak. Az olasz eközben szépen-lassan közelített Rolland-hoz, majd a Col du Mollard tetejére jóformán utol is érte őt. Hátrébb megnyugodtak a kedélyek, a legjobbak egytől-egyig együtt mozogtak, a Toussuire-ig mindössze a hegyi trikóért a Rodriguezzel viaskodó Bardet erőltette meg magát. El is lépett kissé a többiektől, ezzel begyűjtötte a harmadik helyet, ám a lejtmenetben leesett a lánca, így utolérték. 

A záró emelkedőt mintegy két minutumos fórral kezdte Rolland és Nibali, majd előbbi nem bírta a címvédő eszeveszett iramát. Az öt kilométeres kapunál nyilvánvalóvá vált, hogy az övé a szakaszgyőzelem, noha a várt akció hamarosan megindult az élbolynál is. Nairo Quintana (Movistar) lószolt, amire senki, még Froome sem tudott igazán reagálni, hiába próbált. 

Hiába hajtott nagyot a kolumbiai, az etapot Nibali nyerte, aki már-már Andy Schleckes magasságokig szökött mai tettével. Quintana végül kereken fél percet adott Froome-nak, miközben Contadorék csoportja további egy minutumra érkezett. A nap egyértelmű vesztese Geraint Thomas, aki 22 percet kapott, és az összetett 4. helyéről a 15.-re csúszott vissza...

Froome előnye így is meggyőző és magabiztos a fehéret őrző Quintanával szemben, miközben vélhetően Valverdének a dobogó harmadik foka jut - hacsak holnap nem produkál a maihoz hasonló nagyot a negyedik pozícióba felkúszó Nibali vagy Contador. A pontversenyt Peter Sagan vezeti, a hegyi összesítést Bardet, akire holnap minden bizonnyal pályafutása legfontosabb napja vár. A legjobb csapat a Movistar, míg a legaktívabbnak járó piros rajtszámot holnap Rolland viseli.

Amikor is Modane-ból a Col de la Croix de Fer érintésével az Alpe d'Huezre tart a karaván, a 110 kilométer minden pillanata izgalmakat tartogat magában. Következik a Párizs előtti utolsó hajsza...

A kép forrása: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes