Tour: Stybar fent, Tony Martin lent

Zdenek Stybar (Etixx-QuickStep) nyerte a kaotikus hajrájú 6. szakaszt az idei Tour de France-on. Csapattársa, a sárga trikós Tony Martin ugyanis az egy kilométeres kapunál történt bukásban megsérült, kétséges, hogy rajthoz tud-e állni a holnapi nap folyamán.

Abbeville és Le Havre között egy 191,5 kilométeres, dimbes-dombos etappal folytatódott a 102. Tour de France. A jóformán végig a tengerparton haladó penzum három 4. kategóriás kaptatót is tartalmazott, az utolsó 850 méter ráadásul szeszélyesen, 7%-osan emelkedett, ami kissé felborította a sprinterek csapatainak terveit.

A rajtot követően hárman léptek el, Perrig Quémeneur (Europcar), Kenneth Vanbilsen (Cofidis) és Daniel Teklehaimanot (MTN-Qhubeka) előnye hamar megugrott, a maximum a tizenkét és fél perc határát súrolta. A hegyi egységeket szépen gyűjtögette az eritreai, aki így holnap, első afrikaiként viselheti a pöttyös trikót - újabb jó pont az MTN-nek és a fekete kontinens kerékpározásának. A részhajrát Quémeneur nyerte, miközben a negyedik helyért folyó sprintben John Degenkolb (Giant-Alpecin) megelőzte riválisait.

A mezőnyben a Lotto-Soudal és a Giant-Alpecin húzta a tempót, és hiába próbált megszökni például Thomas Voeckler (Europcar), lehetetlen volt. 20 kilométerrel a vége előtt már csak egy perces differenciát mutatott az óra, mígnem a tíz kilométer jelző kapu előtt Vanbilsen gondolt egyet és hagyta ott két társát. Végül háromezer méterre a céltól, a BMC és az Etixx-QuickStep hatalmas munkájának köszönhetően a belgát is bedarálták.

Jöhetett a mezőnyhajrá, illetve jöhetett volna, ám a flamme rouge kezdetén bukás rázta ketté a sort. A sárga trikós Tony Martin (Etixx-QuickStep) esett el, rádőlve Vincenzo Nibalira (Astana), akin aztán többen, így Tejay van Garderen (BMC) is átbucskázott. Az élen eközben a kulcscsontját a földön, szenvedő ábrázattal ülő Martin csapattársa, Zdenek Stybar robbantott, és mivel a többiek későn eszméltek, köszönte szépen, megnyerte a szakaszt. A második az "ezüstfiú", Peter Sagan (Tinkoff-Saxo), míg a harmadik Bryan Coquard (Europcar) lett. Noha a bukásban több összetett favorit is érintett volt, mindenki azonos időt kapott - a maillot jaune-t viselő német kiválóságot azonban támogatni kellett, hogy át tudjon gurulni a célvonalon. 

A sárga trikó továbbra is Martinon feszül, már ha nem kényszerül feladni a Tourt - ez esetben Chris Froome (Sky) lesz az új éllovas. A pontversenyt Greipel vezeti, a hegyi összetettet Teklehaimanot, az U25-öt Sagan, míg a csapatversenyt a BMC - a piros rajtszám Quémeneurön lesz holnap, amikor is Livarot-ból Fougéres-be megy a peloton, a 190,5 kilométeres, sík penzum végén mezőnyhajrá várható.

A kép forrása: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes