Trentino: Evans ciklámenben is hódított

Az összetett éllovasa Cadel Evans (BMC) nyerte a Trentinoi Körverseny mai szakaszát.

A mai nap folyamán Mori és Roncone között egy 184 kilométeres penzummal folytatódott a Trentinoi Körverseny.

A viadal harmadik szakasza két második és egy első kategóriás emelkedőt tartalmazott, természetesen a végén hegyi befutóval, hisz a Roncone csúcsa 1054 méteres magasságban fekszik.

Az etap elején egy egészen nagy létszámú szökevénycsoport szakadt el a mezőnytől, amelynek Jose Mendes (Netapp-Endura), Yonathan Monsalve (Neri Sottoli), Carlos Quintero (Colombia), Adriano Malori (Movistar), Angelo Pagani (Bardiani-CSF), Andrey Zeits (Astana), Damiano Caruso (Cannondale), Sergio Pardilla (MTN-Qhubeka), Mateusz Taciak (CCC-Polsat), Antonio Piedra (Caja Rural) és Diego Rosa (Androni Giocattoli) voltak a tagjai.

Az elmenés legnagyobb előnye úgy öt perc körül mozgott, ám az utolsó hegy lábához közeledve a BMC által vezetett főmezőny, illetőleg ami maradt belőle szépen lassan bekebelezte őket.

A Ronconen aztán Domenico Pozzovivo (Ag2r) és Cadel Evans (BMC) kettőse bírta a leginkább; végül a ciklámen trikós Evans győzött Pozzovivo és Mikel Landa (Astana) előtt.

Top 5

1. Cadel Evans (BMC) 4:43:43

2. Domenico Pozzovivo (Ag2r) + 3 mp   

3. Mikel Landa (Astana) + 9 mp

4. Michele Scarponi (Astana) + 18 mp

5. Igor Anton (Movistar) + 20 mp

Összetettben továbbra is Evans vezet, előnye immáron 45 másodperc Pozzovivoval szemben.

Összetett

1. Cadel Evans (BMC) 9:23:43

2. Domenico Pozzovivo (Ag2r) + 45 mp

3. Tiago Machado (Netapp Endura) + 59 mp

4. Igor Anton (Movistar) + 1:01

5. Fabio Aru (Astana) + 1:01

Holnap Val Daone és a Monte Bondone között egy 175 kilométeres penzummal zárul a viadal.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes