Újabb kettős Wanty siker Gabonban

A harmadik szakaszhoz hasonlóan ezúttal is kettős Wanty-Groupe Gobert siker született Gabonban.

Immáron a hatodik szakaszával folytatódott a La Tropicale Amissa Bongo viadala, amelynek során Port-Gentil városa körül körözött a mezőny mintegy 127 kilométert megtéve. A rajtot követően hatalmas tempót kezdett diktálni a Europcar gárdája, próbálták első számú emberüket az összetett harmadik helyén tanyázó Natnael Berhanet minél jobb pozícióba hozni a részhajrák tekintetében. A taktika bevált, hisz Berhane mindkét hajrát megnyerte Luis Leon Sanchez (Caja Rural) és Egoitz Garcia (Cofidis) előtt, ám ezekkel a jóváírásokkal is csak az összetettbeli hátrányát sikerült csökkentenie.

Ezt követően egy kissé megnyugodtak a kedélyek, minek következtében egy nem kevesebb, mint 29 fős elmenés lépett meg. A Caja Rural azonban kezdetben ezt nem nézte túl jó szemmel, így megkezdte az üldözésüket, aminek hatására jó páran leszakadtak a szökevénycsoportról.

Az utolsó 20 kilométeren belül 19 kerekes maradt elől köztük Tim De Troyer (Wanty-Groupe Gobert), Frederique Robert (Wanty-Groupe Gobert), Rasmane Ouedraogo (Burkina Faso), Giovanni Bernaudeau (Europcar), Tarik Chaoufi (Marokkó), Louis Verhelst (Cofidis), John-Lee Augustyn (MTN-Qhubeka) és Romain Guillemois (Europcar) os.

Végül ez a sor mintegy másfél perces előnnyel haza is ért a győzelmet Frederique Robert (Wanty-Groupe Gobert) szerezte meg csapattársa Roy Jans (Wanty-Groupe Gobert) illetőleg Tarik Chaufi (Marokkó) előtt.  

Top 5

1. Frederique Robert (Wanty-Groupe-Gobert
2. Roy Jans (Wanty-Groupe Gobert)
3. Tarik Chaufi (Marokkó)
4. Giovanni Bernaudeau (Europcar)
5. Tim De Troyer (Wanty-Groupe Gobert)

Összetettben Luis Leon Sanchez (Caja Rural) megőrizte vezetőhelyét Egoitz Garcia (Cofidis) illetőleg Natnael Berhane (Europcar) előtt.

Holnap Owendo és a főváros Libreville között egy 124 kilométeres penzummal zárul a viadal.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes