VB: Michal Kwiatkowski a világbajnok

Michal Kwiatkowski (Lengyelország) révén Lengyelország az első Elit világbajnoki győzelmét ünnepelhette. Simon Gerrans (Ausztrália) lett a második, míg Alejandro Valverde (Spanyolország) a harmadik.  

Esős idő fogadta a Ponferrada-i Világbajnokság férfi Elit mezőnyversenyének résztvevőit, akikre 14 egyenként 18,2 kilométeres kör, azaz 254,8 kilométer várt.

Az első szökésbe négyen keveredtek bele nevezetesen Matija Kvasina (Horvátország), Carlos Quintero (Kolumbia), Zydrunas Savickas (Litvánia) és Olaksandr Polivoda (Ukrajna).

Köztük és a mezőny között pedálozott Georgios Bouglas (Görögorsazág), akit azonban később bedarált a peloton.

A negyedik körben egy kisebb bukás borzolta a kedélyeket, amelyben az idei Tour de France győztese Vincenzo Nibali (Olaszország) is a földre került.

A kvartett legnagyobb előnye 15 és fél perc volt, ekkor azonban a lengyel csapat állt a főmezőny élére.

60 kilométerrel a vége előtt utol is érték a négyest, ám ekkor hirtelenjében a lengyelek is eltűntek az élről.

Ezt követően egy kisebb csoport alakult, amelybe Peter Kennaugh (Nagy Britannia), Tim Wellens (Belgium), Tony Martin (Németország), Christopher Juul Jensen (Dánia), Yuriy Trofimov (Oroszország), Edvald Boasson Hagen (Norvégia), Simon Geschke (Németország), Sep Vanmarcke (Belgium), Michael Albasini (Svájc), Giovanni Visconti (Olaszország), Giampaolo Caruso (Olaszország) és Daniel Navarro (Spanyolország) keveredett bele.

Innen Tony Martin (Németország) egyedül indult tovább, ám a hegyen megfogták, majd a főmezőny a kis csoportot is elkezdte bekebelezni, ahonnan a legtovább Peter Kennaugh (Nagy Britannia) és Giovani Visconti (Olaszország) bírta.

Ezt követően egyesével kezdtek el elszivárogni a kerekesek Alessandro De Marchi (Olaszország), Cyril Gautier (Franciaország) és Michael Valgren Andersen (Dánia) hármasa találta hirtelenjében az élen magát. Hozzájuk később csatlakozott Vasil Kiryenka (Fehéroroszország), így ez a négyes kezdhette az élről az utolsó kört.

Hat kilométerrel a vég előtt azonban ezt a csoportot is utolérték, ekkor Michal Kwiatkowski (Lengyelország) indult meg úgy vélte, hogy a Mirador emelkedőjén lesz olyan erős, hogy eldöntse a versenyt.

Indult utána kissé lemaradva Philippe Gilbert (Belgium), Simon Gerrans (Ausztrália), Alejandro Valverde (Spanyolország), Greg Van Avermaet (Belgium), Matti Breschel (Dánia) és Tony Gallopin (Franciaország), azonban utolérniük már nem sikerült a lengyelt.

Az első lengyel Világbajnok, így Michal Kwiatkowski (Lengyelország) lett, míg a dobogó másik két fokát Simon Gerrans (Ausztrália) és Alejandro Valverde (Spanyolország) kaparintotta meg.  

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes