VB: Norvég fölény az U23-as korosztályban

A norvég Sven Erik Bystrom nyerte az U23-as kategória mezőnyversenyét.

Az U23-as korosztály mezőnyversenyében 182 kilométer azaz tíz kör várta a kerekeseket. A pálya a már jól ismert két kaptatót tartogatta magában egy 5 kilométeres húzatást a penzum elején és egy 1 kilométeres falat a cél közelében.

Az első szökési kísérlet Sebastian Schonberger (Ausztria), Rasim Reis (Törökország) és Eduard Michael Grosu (Románia) nevéhez fűződött, majd a török fiút Tural Isgandarov (Azerbajdzsán) váltott az elmenésben, amelyet viszonylag korán utol is értek.    

A második körben Sebastian Schonberger (Ausztria) újra akciózott Adil Barbari (Algéria) és Roman Kustadinchev (Oroszország) társaságában.

Legnagyobb előnyük azonban nem tudott két percnél tovább növekedni. A mezőnyt közben az ausztrálok koordinálták.

Az ötödik kör végén egy hetes iramodott a szökevények után, ahonnan közben Barbari leszakadt.  

A nyolcadik körben Louis Meinjens (Dél-Afrika) akciója pecsételte meg az elől haladok történetét, majd az utolsó körben Őt is utolérve Kevin Ledanois (Franciaország) indított.

Több kisebb próbálkozást követően az utolsó emelkedőn Sven Erik Bystrom (Norvégia) lépett el, akit már nem tudtak utolérni, így a fiatal norvég lett a világbajnok Caleb Ewan (Ausztrália) és honfitársa Kristoffer Skjerping (Norvégia) előtt.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes