Vuelta: Niemiec egy hajszállal hazaért

Przemyslaw Niemiec (Lampre-Merida) nyerte a Vuelta Espana 15. szakaszát, összetettben továbbra is Alberto Contador (Tinkoff-Saxo) vezet.

Oviedo és a Lagos de Covadonga kiemelt kategóriás emelkedője között 152.2 kilométer várta a mezőnyt. 

Oviedoból indulván az első 110 kilométer viszonylag sík terepen zajlott. Ezt követte a Puerto del Torno (8.2km, 5.5%) második kategóriás kaptatója, majd hegyibefutóként a három hét első kiemelt kategóriás emelkedője a Covadonga (12,2, 7,2%). Ez egy mitikus etap lesz, ahová korábban már nyert befutót Eladio Jimenez is, legutóbb pedig Antonio Piedra diadalmaskodott itt 2012-ben.

A rajtot követően egy ötfős elmenés bontakozott ki, amelybe név szerint John Degenkolb (Giant-Shimano), Przemyslaw Niemiec (Lampre-Merida), Francisco Javier Aramendia (Caja Rural), Cameron Meyer (Orica-GreenEDGE) és Kristof Vandewalle (Trek Factory Racing) ötöse keveredett bele.

Degenkolb begyűjtötte a két részhajrá pontjait majd visszamaradt a mezőnyhöz. Az elmenés legnagyobb előnye úgy tízperc körül mozgott.

A második kategóriás emelkedőt követően Jonathan Castroviejo (Movistar) csúnyán elszállt egy kanyarban, de szerencsére megúszta az esetet.

A Lagos de Covadonga lábánál még mindig négy perc volt az elmenés előnye. Warren Barguil (Giant-Shimano) húzta meg elsőként a főmezőnyből, miközben a szökevények közül Cameron Meyer (Orica-GreenEDGE) és Przemyslaw Niemiec (Lampre-Merida) kettőse lépett el.

Nem sokkal később Alberto Contador (Tinkoff-Saxo), Joaquim Rodriguez (Katusha) és Alejandro Valverde (Movistar) hármasa lépett el, akik egyszerűen nem tudtak kellő távolságra ellépni Fabio Aru (Astana) és Chris Froome (Sky) kettősétől.

Elől közben Niemiec otthagyta Meyert, majd ha csak egy hajszállal is, de hazaért Alejandro Valverde (Movistar) és Joaquim Rodriguez (Katusha) előtt. Contador végül öt másodpercet vesztett legnagyobb riválisaival szemben.

Összetettben ennek ellenére továbbra is Alberto Contador (Tinkoff-Saxo) vezet.

Holnap San Martin del Rey Aurelio és a Lagos de Somiedo (La Farrapona) csúcsa között egy 160 és fél kilométeres etappal folytatódik a viadal.      

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes