Kora esti kapucsínó 2014-02-19 (20:30)

Kora esti hírösszefoglalónk szereplői: Alexander Kristoff, Alejandro Valverde, Barry Markus, Tom Steels, Philip Deignan illetőleg a Milano-Sanremo szándékai.

Kristoff elégedett sikerével. A norvég Alexander Kristoff nyerte az Ománi Körverseny második, mai szakaszát, amelyet a mezőny természetesen a tragikusan elhunyt Kristof Goddaert emlékének adózott. A Katyusa sprintere számára szörnyen indult az idény a Katari Körversenyen elszenvedett bukás miatt, azóta azonban egyértelműen javul a formája, mely ma győzelemmel csúcsosodott ki. "Túl korán indítottam, így megelőztek, ám a végén rá tudtam erősíteni és összejött az elsőség. Csak magamra koncentráltam, s végre a téli felkészülés is meglátszik. Egyre jobban érzem magam a sprintek során, mely köszönhető a speciális tréningeknek is. Remélem, hogy ezt itt Ománban, majd a szezon későbbi részén is hasznosítani tudom" - nyilatkozta. 

Valverde zseniálisan nyitott Andalúziában. Mint ahogy azt már közöltük, Alejandro Valverde pazar formáját mutatta a Ruta del Sol első szakaszán, azaz az egyenkénti prológon. A Movistar ásza mindenkit fölényesen felülmúlt, ám a kérdés adódik: nem korai-e ez a kitűnő erőállapot? "Úgy érzem, a gyorsítós-kanyargós pályának köszönhetem az elsőséget, hisz fekszik nekem a technikás rész. Jelenleg elégedett vagyok a trikóval, örülök, hogy ilyen korán sikerült megszereznem, jócskán meg is lepődtem; ellenben kérdés, meddig tudom magamon tartani. Jól érzem magam, szeretném kiélvezni a viadal minden pillanatát. Továbbra is a jövő, a Tour az első" - mondta szűkszavúan.

Markus bosszankodik. Bár többször is a tűz közelében volt Barry Markus, a fiatal hollandnak még nem sikerült diadalmaskodnia új csapata, a Belkin színeiben. Az Ománi Körversenyen erre tegnap is és ma is meglett volna az esélye, ám hiába, eddig mindössze egy hetedik hely jött össze. Ma pedig Andre Greipel is közrejátszott az események alakulásában. "Kemény sprint volt. Miután Robert Wagner defektet kapott, Jetse Bol vezette fel a hajrát, én pedig Greipelre tettem a kereket. Erre elszállt a lánca, én pedig vele együtt lassultam le, s nem tudtam kellően hajrázni. Sajnálom a történteket, de nem adjuk fel."

Boonen: "Kapitány lehetek a Milano-Sanremón." Tom Boonen úgy véli, többek között kiváló szezonkezdetének is köszönhetően kapitány lehet a Milano-Sanremón. Az Omega Pharma-Quick Step ex-világbajnoka azon alapozza ezen kijelentését, hogy az útvonalból kivették a Pompeiana emelkedőjét, ezáltal neki is több esély nyílik a végső sprintbeli fölény kialakítására. "Talán megkapom az esélyt, számomra lehet, hogy az utolsót. Mert ha ezúttal nincs Pompeiana, jövőre valószínűleg lesz. Ezzel egyébként a macskaköves klasszikusokra is megfelelően tudnék felkészülni, egyúttal a hosszú táv is kedvez számomra. Egyúttal nem értem, hogy egy hónap alatt miért nem lehet megjavítani a rossz utakat..." - zárt Boonen, s ezen a véleményen nem csak ő van.

Az RCS Sport ugyanis meg akarja menteni a Pompeianát. Hiába az előzetes döntés, hivatalos közlemény még nincs azzal kapcsolatban, hogy az emelkedő biztosan kimarad az idei útvonalból. Ennek megfelelően az RCS Sport szervezőiroda, valamint Liguria tartomány képviseletében Mauro Vegni is reméli, hogy a csapadék által szétzilált utat, valamint a letöredezett, csúszott szekciókat nagy munkával sikerül kijavítani. Egy hónapjuk van rá, mindenesetre a régiónak kisebb problémája is nagyobb jóformán ennél. Mindenesetre kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Steels eközben Cavendisht dicséri. Tom Steels egykoron kiváló sprinter és klasszikusmenő volt, hisz két alkalommal is nyert a Gent-Wevelgemen. Ezúttal azt a Mark Cavendish érdekében szólalt fel, aki számára nem alakul eddig jól az idény, hisz többször is csalódást keltve "bújt meg a mezőnyben". "Mark nincs rossz formában, és egyre csak fejlődik. Számára nem kellenek extra versenyek. Hiába szárnyal Marcel Kittel, Cavnél nincs gyorsabb sprinter a világon, ez számomra nem is kérdés. Mindig akkor villan, amikor kell. Eddig nem volt szerencséje egyénileg és felvezetési szempontból sem, de ha megkapja a vonatot, kétség sem fér hozzá: verhetetlen. Mark Renshaw és Alessandro Petacchi pedig csak kiegészíti a versenytaktikáját, ami szintén kiváló" - fejtette ki álláspontját.

Deignan sérülése súlyosabb a vártnál. Kulcscsonttöréséből lábadozik Philip Deignan, a Sky versenyzője. Az ír kerekes ugyan lassan már a rehabilitációt is megkezdheti a görgőkön, kérdés, részt vehet-e a májusi Giro d'Italián, hisz a brit csapatnak tökéletesen fitt segítők kellenek Richie Porte támogatása érdekében. Ennek megfelelően a tizenegy hét során olyannyira fel kell javulnia, hogy képes legyen a maximumot nyújtani, máskülönben könnyen partvonalon kívül találhatja magát. Avagy a Tour de France-keretben...

A kép forrása: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes