Stybar az év bringása Csehországban

Az Omega Pharma-Quick Step országúti kerékpárversenyzőjét, Zdenek Stybart választátták az év legjobb kerékpározójának hazájában, Csehországban. 

A 28 éves kiválóság karrierje során első ízben részesült a megtiszteltetésben. 

Stybar az év egyik legdurvább bukását szenvedte el az augusztusi Eneco Touron, ezt követően pedig hosszú kihagyás várt rá, ám ennek ellenére igen eredményes szezont zárt. 

Kezdésnek világbajnok lett cyclo-crossban, majd az aszfalton is igen szép eredményeket ért el. Ötödik lett a Párizs-Roubaix-n, hetedik a Milánó-Sanremón, megnyerte a Binche-Chimay-Binche egynaposát és hazája országúti bajnokságát is, időfutamban pedig a harmadik helyen végzett. 

A cseh klasszis az Eneco Touron egyik összetettbeli esélyese volt, ám a negyedik szakaszon óriásit bukott, miután fennakadt az utat szegényező kordonok egyikén. Stybart kórházba szállították, hosszabb kihagyás várt rá, ám visszatérése után kellő vígaszdíj lehetett számára a már említett győzelem a Binche-Chimay-Binche egynaposán. 

"Nagyon büszke vagyok a díjra, hiszen hagyszerű évet zárt a cseh kerékpársport." - mondta a díjátadón az Omega Pharma-Quick Step versenyzője, aki Leopold Königet és Jaroslav Kulhavyt utasította maga mögé a szavazáson. 

Fotó: Photo Pin 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes