Kérdések és válaszok: Muganrace Team

A minap a Mugenrace Team Prolog csapatát faggattuk az idei év mikéntjeiről. Íme…

Idén Mugenrace Team Prolog néven szerepeltek, de ne szaladjunk ennyire előre, mit kell tudni a csapat múltjáról, hogyan jutottatok el idáig?

- Igen, idén új főtámogatót és egyben névadószponzort találtunk csapatunknak, ez a Mugenrace. Ez egy profi motoros ruházatot gyártó cég, amely Magyarországon is képviselteti magát. Csapatunk a 2010-es szezon tavaszán kezdte meg működését akkor még Team Prolog néven. A kezdeti években a Betonexpressz támogatását élvezve egyfajta fiókcsapatként működtünk a 2010-es Betonexpressz-Technofilm (a jelenlegi Utensilnord elődje) kontinentális csapat mellett. A sikeres évek után a Cervelo támogatását élvezve Cervélo Team Prolog lett a nevünk, míg jelenleg 2014-től Mugenrace Team Prolog néven versenyzünk, s a Bike Team Szeged kerékpáros egyesületbe beolvadva működünk.

Kik a támogatóitok?

- Támogatóink között a legfontosabb természetesen a már említett Mugenrace motoros ruházatot gyártó cég, mely a jelenlegi névadószponzorunk. Támogatónk még a Superzone motoros ruházatot és kiegészítőket árusító üzlet. A kezdeti évektől lelkes és bőkezű szponzorunk a másik névadónk a szegedi Prolog Kerékpárüzlet és tulajdonosa Veres Csaba, aki önzetlenül segít minket mindennel, amit egy kerékpárüzlet csak adni tud. Idén a kiegészítőinket a Specialized biztosítja, úgymint cipők és fejvédők. Ruházatunkat a Bellotto gyártotta.

Kik alkotják a 2014-es keretet?

- Mivel ettől az évtől kezdve egyesületi formában versenyzünk igazolt elit, női és amatőr kerekeseink is vannak. A legfontosabb számunkra az igazolt kerékpározás azon belül is az U23-as kategóriára koncentrálunk ezért elsődlegesen őket emelném ki: Hartmann József (U23), Havas Péter, Hemmert János, Kasza Gábor, Kurilla Bence (U23), Molnár István, Szabó Lajos és Varga Péter (U23).

A szakmai stábot három ember alkotja: Veres Csaba mint csapatfőnök, Vasiljev Dejan csapatvezető/edző és Valkay Gábor szerelő/segítő/kísérő/csapatvezető.

Hogyan kerül Kasza Gábor a képbe?

- Kasza Gábor évek óta magas szinten kerékpározik, közel lakik a határhoz, hiszen Szabadkán él, és kettős állampolgár, így bármikor át tud jönni hazánkba és velünk együtt is versenyezhet. Így aztán rá esett a választásunk, de egyelőre csak mint „beugró” tudjuk alkalmazni, hiszen a szerb csapata és a válogatottja is számít rá, így akkor jön velünk ha éppen nincs szerb vagy válogatott versenyen. Persze mi is elmegyünk neki segíteni a versenyeire ha éppen nincs más dolgunk.

De, ha már itt volt, akkor meg is nyerte a Tihany Kupát. Milyen volt ez a verseny belülről?

- A Tihany kupát mindig is misztikum övezi, vajon ki fogja megnyerni az első versenyt? Hiszen minden évben ez az első komoly megmérettetés országszerte - habár az amatőr kupa sorozatban szerepel – ahová mindenki aki kerékpáros és teheti, eljön, elsősorban azért, hogy felmérje a tél folyamán elvégzett edzésmunkáját, illetőleg azt, hogy a többiekhez képest hol áll az ember az adott pillanatban. Persze ez nem mérvadó, mert hosszú a szezon, de azért már látszik ki lesz az adott évben meghatározó kerékpáros. A verseny maga elég egyszerű volt, hiszen a montenegrói edzőtáborozás után nagy hévvel és elszántsággal vetettük bele magunkat a „lecsóba”. Új ruházat, új kiegészítők, pár új kerékpár, új csapat, új csapatautó, új tagok, egyszóval lelkesítő újdonságok. Tudtuk, hogy Kasza Gabira és Molnár Pistire számíthatunk az emelkedőkön, így a csapat többi tagjának „csak” ki kellett szolgálni a kijelölt első számú embereinket. Ez viszont nem volt egyszerű a feladat, hiszen ez azt jelentette, hogy a többiek a végelszámolásnál labdába sem rúghattak és ezt fel kellett dolgoznia mindenkinek, de a végcél amit kitűztünk magunk elé 100%-ig sikerült, hiszen Kasza Gabi ellentmondást nem tűrően nagy előnnyel nyert. Igazi csapatmunka volt.

A Banja Luka-Belgrád keretében UCI kategóriás versenyen is szerepeltetek, ami nagyon fontos a hazai kerékpársport tekintetében. Hogyan jött a lehetőség, mik voltak a tapasztalatok és terveztek-e még külföldi viadalokat ebben az évben?

- Új edzőnk Vasiljev Dejan révén sikerült meghívót szereznünk, ami nem volt nehéz hiszen 2012-ben már indultunk ezen a viadalon. Az idei verseny talán nem tűnt olyan nehéznek mint két éve, csapatunkból mindenki teljesítette a távot, sajnos a pontszerzés nem sikerült, mert a szakaszok végén mindig gyilkos tempóra kapcsolt a mezőny és a 180 induló között nehéz volt a mezőny elejére kerülni, hisz mindenki nyerni akart. De a tapasztalataink pozitívak, hiszen helytálltunk a rangos nemzetközi mezőnyben is. (Stefan Schumacher, Eduard Grosu, Mattia Gavazz, Ivan Stevic, stb.)

Természetesen tervezünk még idén nemzetközi versenyeket, elsősorban a környező országokban fogunk indulni, például a Beograd-Cacak nevű viadalon a bosnyák Tuzlában, utána pedig a V4-es UCI verseny, majd a Székely Körverseny is szerepel a programunkban. A fő irányvonal ez, de még lehetnek változások, hisz a hazai rendezésű UCI versenyeken is szeretnénk mindenképpen ott lenni.

Mit érdemes tudnunk a csapat új edzőjéről Dejan Vasiljevről?

- Új edzőnk Vasiljev Dejan 1970.04.21-én született Szabadkán.

Itt következzen egy kis írás az edző-csapatvezetőnk saját tollából:

1986-ban a szabadkai „Spartak” kerékpár klubban kezdtem versenyezni. Vajdasági serdülő Cyclo-cross bajnok és a szerb serdülő csapatidőfutam bajnok voltam. Mint serdülő, a többnapos ifi „Vataški” Emlékversenyen az összetett harmadik helyét szereztem meg a hegyi hajrákon. A későbbiekben már a Masters korosztályban versenyeztem, több nemzetközi sikert elérve. Háromszoros Duna kupa összetett győztes, kétszeres hosszú távú jugoszláv bajnok, egyszeres időfutam bajnok, Pécsi kupa második helyezett vagyok. Ausztriában a Mondsee Radmarathon illetőleg Szerbiában a nemzetközi Belgrád nagydíj kritérium verseny győztese.

Az edzői pályát még versenyzőként 1993 őszén a „Spartak” serdülő csapatnál kezdtem, de hamarosan már több korosztály edzéseit is vezettem. Munkámat a kezdeti években Mr Janković Iván felbecsülhetetlen értékű szakmai tudásával támogatta. Egy rendszert állítottunk fel, amely még ma is kitűnőnek bizonyul. 1994-ben a „Spartak” kerékpár klub vezetőedzője lettem. Edzőként dolgozva sok szép sikert értem el a versenyzőimmel. 2001-ben Szegeden folytattam a pályafutásomat a Big Bird Bicycle Team, majd a Szegedi KSC csapatánál.

Szakmai tudásommal 2009 és 2010-ben az Ausztriai „Naturfreunde Raiffeisen Mondseeland” csapatot, ezt követően három éven keresztül a Szegedi KSC és a szabadkai „Spartak” kerékpár klubot támogattam. Jelenleg a Mugenrace Team Prolog edzői és csapatvezetői munkáit látom el. Itt ragadom meg az alkalmat és szeretném megköszönni Veres Csabának és Hemmert Jánosnak, hogy visszahoztak a kerékpározásba. Edzői képesítésemet 1999-ben az Újvidéki Egyetem Sport és Testnevelési Karán szereztem.

Vasiljev Dejan csapatunknál azon túl, hogy edzői és csapatvezetői tisztséget is betölt, sokat foglalkozik mindenféle kiegészítő tevékenységgel, amik az egészséges élethez kapcsolódnak és ezek versenyzőinket is érinthetik: a masszázstól kezdve a táplálkozási tanácsokon keresztül egészen a természetes életmódig bezárólag, és az egészséges életvitelünket is jó pár tanáccsal ellátja. Egyszóval teljes mértékben kontrollálja az edzéseinket és a felkészülésünket.

Rövid és hosszú távú terveitek a 2014-es szezon kapcsán?

- Fő céljaink a Magyar Országos Bajnokságokon való sikeres részvétel, bajnoki dobogóra kerülés illetve a bajnokságok megnyerése. További céljaink a környező országokban illetve Európa szerte ranglista pontok gyűjtése és a nemzetközi versenyeken való tisztes helytállás. Ezen pontok alapján kvalifikálhatjuk magunkat a soron következő Európa –, világ– és olimpiai bajnokságokra. Célunk mindehhez megteremteni a szakmai feltételeket diplomás edzőinkkel és személyzetünkkel. Szeretnénk a legeredményesebb versenyzőinknek előteremteni a világversenyeken való indulás lehetőségét. Folytatni kívánjuk eredményes szereplésünket az igazolt versenyeken, Országos Bajnokságokon és az amatőr kupákban is. Az elkövetkező években meglévő kerékpárosaink mellé a jelenleg legjobb magyar kerékpárosokat tervezzük leigazolni fizetett versenyzőként — mind külföldről hazahozva, mind pedig az itthoni kerékpározókból válogatva. Mivel egyik sportág sem tud utánpótlás nélkül hosszú távon tervezni, ezért együttműködést kezdeményezünk a helyi iskolákkal az elkövetkező években. Fontos, hogy ne csak egy-két éves fellángolás, hanem komoly sporttényező, és a fiatalok számára megélhetési alternatíva legyen a profi kerékpársport.

Köszönjük az interjút!

- Nagyon szívesen, örülünk, hogy beszélgethettünk. Bővebb tájékoztatást csapatunkról és a velünk történt dolgokról a hivatalos honlapunkon tudtok elérni a www.cyclingteam.hu oldalon.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes