Kérdések és válaszok: Pelikán János

Az országúti bajnokság kapcsán első körben Pelikán Jánost kaptuk el egy interjú erejéig, aki mind az U23-as mezőnyversenyt, mind az időfutamot megnyerte.

Először is gratulálunk a győzelmeidhez. Néhány napja még annak kapcsán beszélgettünk, hogy az Utensilnord csapatához igazoltál. Most meg rögtön két U23-as bajnoki címmel gazdagodtál. Gondoltad volna, hogy pár nap alatt ennyi címet szerzel?

- Köszönöm! Az időfutam előtt már elég jól éreztem magam, a kemény edzések is jól mentek, így sejtettem, hogy nem leszek majd rossz. A mezőnyversenyek már izgalmasabbak: nem csak az erőről és a száz százalékokról szól a verseny. Ezzel úgy voltam, hogy ha ott vagyok az elejében, mindenképpen próbálom megnyerni a kategóriát, de ez csak másodlagos cél volt a csapat célja, a verseny abszolút győzelme mellett.

Milyen volt az időfutam és milyen volt a mezőnyverseny belülről? Hogyan élted meg a győzelmeid?

- Az időfutam fájt, mint mindig, és ahogyan az rendjén is van. Különösen nehéz volt úgy, hogy ezelőtt csak fele ilyen hosszú időfutamokat mentem, illetve ez csak az ötödik versenynapom volt idén. A mezőnyversenyen, ahogy már említettem, a csapatért dolgoztam. A mezőny elején folyamatosan vettem át a ritmusváltásokat, illetve tudván, hogy engem sem szívesen engednek el, én is folyamatosan akcióztam, hogy fárasszam az esélyes ellenfeleket. A verseny szinte egészét elmenésben töltöttem. Rég élveztem ennyire a versenyzést. Az pedig, hogy a volt csapattársaim és a csapatvezetőm is gratulált és megdicsért, hihetetlenül jól esett.

Köztudott rólad, hogy mindig méred a különböző Watt teljesítményeidet illetőleg egyéb értékeidet. Megosztanál-e velünk néhány eredmény?

- Igen, persze. Néhány érdekesebb adat: a 43 perces időfutamon 374 watton mentem átlagban; az utolsó egy kilométeren pedig 440 wattot átlagoltam. A 3,5 órás mezőnyversenyen 345 watt lett a normalizált teljesítményem (ami azt mutatja, hogy ha végig egyenletesen mentem volna, ezt produkáltam volna átlagban); a legjobb 5 másodpercemben 1372, 1 percemben 551, 5 percemben pedig 414 wattot átlagoltam. További érdekesség még, hogy összesen mindössze 5 perc volt, amikor „0 watton mentem”, azaz nem tekertem

Hogyan muzsikáltak az új kerékpárok?

- Iszonyú merevek a Bottecchia kerékpárok, illetőleg nagyon könnyűek. A Campagnolo szett először furcsa volt, de hamar hozzászoktam és nagyon megszerettem.

Tudhatunk-e valami bővebbet a versenyprogramodról milyen versenyek várnak még rád ebben az évben?

- Most két hét versenymentes időszak következik elvileg, amit a Szebeni Körverseny, majd a Central European Tour futamai követnek.

Mik a legfőbb célkitűzéseid rövid illetőleg hosszútávon?

- Úgy érzem, hogy újra kezd jól haladni a kerékpár. Szeretnék tovább erősödni, majd ezt szeretném kamatoztatni a versenyeimen. Végül is ez a célom hosszútávon is. Egyre jobb lenni és ezt egyre rangosabb versenyeken megmutatni.

Gratulálunk még egyszer és köszönjük az interjút!

- Köszönöm még egyszer, és én köszönöm a lehetőséget!

Fotók: Utensilnord

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes