Kérdések és válaszok: Pelikán János

Pelikán János az Utensilnord legújabb igazolása, ennek kapcsán váltottunk is néhány szót.

Üdvözöllek! Annak kapcsán beszélgetünk, hogy immáron Te is hazánk egyetlen kontinentális csapatának az Utensilnordnak a sorát erősíted. Hogyan jött a lehetőség?

- Sziasztok. Már a tavalyi világbajnokság után beszélgettünk Stubán Ferenccel arról, hogy az Utensilnordhoz igazolhatnék. Aztán jobban átgondolva a dolgokat, rá kellett jönnöm, hogy egy ilyen csapatban olyan elvárásoknak (mind a csapat, mind saját magam részéről) kellene megfelelnem, amiknek az érettségi által „megkavart” évem miatt nem tudtam volna eleget tenni. Kusztor Péter eligazolásával felszabadult egy hely a csapatban, amit én töltöttem be.

Miképp alakult eddig számodra a 2014-es évad?

- Az őszintét megvallva, kerékpározás szempontjából eléggé rosszul. Ez volt az utolsó évem a dabasi gimnáziumban, és néha az edzések, de leginkább a versenyek, az érettségire készülés rovására mentek. Az egy kezemen megszámlálható idei versenyeim közül talán a Pelsoval vagyok úgy-ahogy megelégedve (5. hely), de tudom, hogy normális felkészüléssel és versenyzéssel a hátam mögött sokkal jobban is szerepelhettem volna.

Melyik lesz az első verseny, amelyen új csapatod színeiben rajthoz állsz?

- Valószínűleg az Időfutam OB-n fogok debütálni az Utensilnord színeiben.

Mit vársz magadtól az idény hátralevő részében?

- Szeretném visszanyerni a tavalyi formám, illetve azon még javítani, illetve szeretnék minél többet versenyezni, és az új csapatom hasznára válni.

Mik a legfőbb célkitűzések?

-  Jó lenne, ha össze tudnám egyeztetni az egyetemet a kerékpározással. Ha úgy látom, hogy nem megy 100%-osan, egy félév után halasztanék minimum egy félévet, hogy teljes mértékben a sportra koncentráljak és megtudjam, úgy mire vagyok képes.

Köszönöm a beszélgetést. Sok sikert kívánunk.

- Én köszönöm a lehetőséget!

Fotó: Pelikán János

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes