Üdvözöllek. Az elmúlt évben minden előzetes várakozást felül múltál. Miként értékelnéd a 2014-es szezonod?
- A 2014-es szezon majdnem tökéletesre sikeredett. Az egyetlen hiányossága az U23-as VB mezőnyversenyén való indulás volt. Lassan lendültem formába, májustól-augusztusig éreztem toppon magam, majd fokozatosan vezetett az út lefelé. Szeptember végére már teljesen elfáradtam mentálisan és fizikálisan egyaránt így viszonylag hamar megkezdtem egy egyhónapos pihenőt.
2015-ben is az Utensilnord csapatát erősíted hogyan zajlott az országúti szezonra a felkészülés, miként értékeled azt?
- Hétvégenként Stubán Ferenc csapatvezető közös edzéseket tartott, azokon mindannyian megjelentünk. Az én felkészülésem gyengébben sikeredett a tavalyinál, lényegében január végétől edzek úgy, ahogyan kellett volna novembertől. Ez az eddigi formámon is meglátszik. A gyengébb felkészülésben szerepet játszik sajnos az is, hogy folyamatos bizonytalanság volt, hogy hova, mikor, mennyi időre megyünk edzőtáborozni. Stubán Ferenc előzetesen hármat vázolt fel nekünk novemberben, amelyből kettő valósult meg, de abból az egyik Toszkána helyett Siófokon volt, mely értelemszerűen más lehetőségeket hordozott magában… Végül január végén ténylegesen eljutottunk Cecinaba, azonban azt az időt, amit edzőtábor helyett itthon töltöttünk nagyon nehezen fogjuk behozni a szezon közben, ha egyáltalán sikerül. Így az olimpiai kvóta megszerzése is jóval nehezebb feladat lesz számunkra.
Nem is indult rosszul a szezon, azonban a GP Laguna viadalát követően egy közel 50 napos szünet következett, amelyet vélhetően nem élt meg túlságosan jól egy ifjú kerékpáros?
- A GP Costa degli Etruschi viadalát két hét edzéssel tudtam befejezni, amire érthető módon nem vagyok büszke, aztán sajnos Sipos és Lengyel Zolival lebetegedtem edzőtábor utolsó hetére, mely következtében a GP Lagunat egyikünk sem tudta befejezni. Utána jött az edzőtáborokkal kapcsolatban már átélt bizonytalanság, megyünk-e az isztriai versenyekre, vagy sem. Köztudott, végül nem mentünk, hiszen a szövetség a válogatott számára nem biztosította az induláshoz szükséges anyagi feltételeket. Ezután közösen, újrakezdtük a felkészülést a Coppi e Bartalira, de oda sem sikerült a szükséges pénzt előteremteni. Bevallom motivációmra ez eléggé negatívan hatott, mivel így formát sem lehetett építeni, hiszen nem tudtuk hol és mikor fogunk indulni legközelebb. Sajnos azt kell, hogy mondjam a motivációm mostanra sem állt még teljesen helyre, hiszen a jövőnkkel kapcsolatban még mindig vannak bizonytalanságok.
Hogyan értékeled a Trofeo Piva illetőleg a Banja Luka-Beograd versenyeken a teljesítményed?
- A Trofeo Pivan úgy gondolom mindannyian kiadtuk a maximumot, de sajnos nem tudtuk befejezni. Én az utolsó előtti körben szakadtam le, mely után számomra véget ért a verseny. Érzésem szerint, ha megkapjuk azt a verseny terhelést, ami az előzetes programtervben szerepelt akkor a négyből hárman biztosan befejezzük. Mondom ezt annak tudtában, hogy a győztes Felix Großschartnernek ugyanaz volt a versenyprogramja, mint ami nekünk lett volna. A Coppi e Bartalin „életünkért”, de eredménytelenül küzdve, is több értelme lett volna, mint, hogy a Tihany kupát megnyerjük és „erődemonstrációnkkal” az amatőrök versenyét is elrontjuk.
A Banja Luka- Belgrádon ellenben már jól éreztem magam, fogalmazhatok úgy is, hogy előbb-utóbb elérem azt a szintet, ahol nyáron megrekedtem, és talán tovább is fejlődhetek, de ehhez elengedhetetlenek az UCI versenykilométerek. Az első napon a 163 km, szakadó esőben, a csapatban senkinek nem tetszett engem leszámítva. Habár picit fáztam, de nem éreztem különösebb problémát a lábaimban, még az sem gátolt meg a visszazárkózásban, hogy 100 kilométernél defektet kaptam. A táv második felében nagyon sok alakulóban lévő elmenésben benne voltam, túl is vállaltam magam, mely sajnos oda vezetett, hogy sem Dér Zsoltot, sem Sipos Zolit nem tudtuk kedvező helyzetbe hozni a sprintre. Végül begurultam a mezőnnyel, habár a mezőnyből a legtöbben a célkaput az egy kilométeres kapunak hittük, nem alaptalanul… hiszen az a második nap már valóban az egy kilométeres kapu szerepét töltötte be. A nap elején Jani révén volt emberünk elől, nekünk már csak rakni kellett a kereket. Én is többször próbálkoztam, de eredménytelenül. Sajnos a döntő elmenésről lecsúsztunk, ezután az üldözésből vettem ki a részem. A szökevényeket sajnos nem értük utol, én meg a végén nem kockáztatva bejöttem 60-ban, habár az UCI listán valahova a mezőny végére írtak be mezőnyhöz képest plusz három perccel, de ez legyen a legnagyobb problémám.
Köszönjük a beszélgetést.
- Én köszönöm a lehetőséget.
