Kezdjük az elején hogyan jött ez a lehetőség, miképp kerültél kapcsolatba az EC Mayenne csapatával?
- Még 2012 őszén, úgymond az ölembe pottyant egy lehetőség. A Mayenne-i csapat menedzsere felvette velem a kapcsolatot, és megemlítette, hogy szívesen látna a nyugat francia amatőr mezőnyben. Addig-addig csábítgatott, míg végül belementem, és rábólintottam a dologra, egyetlen dolgom volt csak, egy országúti kerékpárt szerezni. Azon kívül mindent biztosítottak, szállás, étkezés, ruházat, versenyzés. Így 2013 januárjában már kint is voltam, és elkezdődött a felkészülés.
Ez a csapat közismerten egy érdekes felállás, hisz gall létük ellenére szinte csak külföldi kerekeseket foglalkoztatnak. Ha jól tudom volt dán, észt és litván csapattársad is. Mutasd be, kérlek ezt a gárdát, illetve a versenytársakat.
- Tulajdonképpen, a csapatvezetőséget a francia versenyzők hiánya késztette arra, hogy más nemzetek lelkes kerékpárosait foglalkoztassa. Az alapgondolat nem is volt rossz, de véleményem szerint, ilyen módon nem tud hosszútávon eredményesen működni egy csapat. Voltak, akik csak pár hétig voltak a csapat tagjai, folyamatosan cserélődött a keret. Tulajdonképpen velem együtt 2-3 ember volt, aki kisebb nagyobb megszakításokkal végigversenyezte a szezont Franciaországban. Ami a nemzeteket illeti, szép hosszú a lista. Ausztrál, dán, észt, finn, izraeli, ír, litván és szerb nemzetiségű srácok voltak. A hangulat ennek ellenére mindig jó volt, érdekes volt így, akár csak pár hétig akár néhány hónapig a világ másik pontjáról érkezőkkel együtt lakni, együtt versenyezni. Nyilván volt, akikkel több időt voltam együtt, őket jobban meg tudtam ismerni, és volt, akiket kevésbe, de egyértelműen mindenkire pozitívan emlékszem vissza.
A fokozatos versenyezés okán, kiköltöztél Franciaországban. Hol éltél és hogyan teltek a hétköznapjaid?
- Január közepén utaztam ki, és kezdtem el a kinti munkát. Az első pár hét, mint minden kezdet itt sem volt könnyű, egyedüli magyarként meg főleg nem. Előttem már érkezett 3 észt, és 2 dán versenyző, úgyhogy érkezésem után minden tekintetben én voltam az „új fiú”. A srácokkal a beilleszkedés egész gyorsan ment, bár nem zökkenőmentesen. Sajnos egészen az elején, egy téli edzésen történt bukásom után a csuklómat törtem, így 3 hétig, vállig gipszben voltam. Ez az időszak elég lassan telt, se kerékpár se ismerősök, minden eléggé idegen volt, de utólag úgy fogom fel, hogy ennyi kellett, mert ami nem öl meg, ugyebár az megerősít. Hogy visszakanyarodjak a kérdéshez, néhány szó a kinti életről. A lakást a csapat biztosította, amit a Mayenne-i önkormányzattól bérelt. Ebben volt minden, ami szükséges, felszerelt konyha, mosógép, TV, Wi-fi. Három nagyszoba, külön WC, fürdőszoba, tehát remek helyünk volt, bár ha hatnál többen voltunk, azért akkor már eléggé szűkössé és zsúfolttá vált, de szerencsére erre csak párszor került sor, hisz általában 5-en laktunk ott egyszerre. Egy átlagos nap kb. 8-9 körül indult reggel, reggelivel, ami nem volt sok, mert 11-re már mentünk át az alelnök feleségéhez ebédelni, amit minden hétköznap készített nekünk. Onnan 12, fél 1 körül értünk haza, kis lazítás, és 2-kor edzés. Volt, hogy közösen, de volt, hogy egyedül, ez mindig változott. Edzés után többnyire otthon voltunk, 7-8-kor vacsora, amit magunknak készítettünk. A versenyek február végétől kezdődtek, nekem a sérülés miatt átcsúszott márciusra, de onnantól nem volt megállás. Minden héten 2-3 verseny minden hétvégén, és néha 1-1 hét közben is, olykor távolabb, néha közelebb az otthonunktól. Idővel, ahogy azért az lenni szokott, beindult a szociális élet is, találtam egy remek baráti társaságot a helyiek között, velük rengeteg élményben volt részem, sok időt töltöttem a családjukkal, ahol némi francia nyelvtudás is ragadt rám, de persze a legfontosabb az edzés és a versenyek voltak.
Miképp értékelnéd összességében a 2013-as évedet?
- Emlékezetes év volt az biztos. Szinte összeszámlálhatatlan élménnyel gazdagodtam, de ami a legfontosabb, hogy még ennél is többet tanultam. Nem csak a kerékpárról, hanem az egész életről. Az érzés, amit akkor éreztem, mikor a gépem kigördült Ferihegy kifutójára, alattam a csomagok közt a kerékpárom és a „fél életem”, szinte elfelejthetetlen. Nagyon izgultam, féltem is, de mellette hajtott a kíváncsiság, hogy mi lesz velem ebben az évben. Utólag visszanézve butaság volt félni, jól vettem minden akadályt, kimondhatom, megfeleltem az élet minden területén.
Ha csak a kerékpárt nézem, ott is a fejlődés volt az elsődleges, sok tapasztalatot gyűjtöttem, néhány előkelő top 10-es helyezés is összejött. Az áhított verseny győzelem sajnos nem sikerült, csak egy ezüstéremig futotta, meg jó pár részhajrás helyig, de nincs okom szégyenkezni, páran a csapatból még a versenyeket sem fejezték be. Összességében egy kiváló év áll a hátam mögött, de mindig az a cél vezérel, hogy jövőre még jobbat akarok.
Ha egyetlen versenyt kellene kiválasztanod, amelyiken úgy gondolod, hogy minden összejött, akkor melyik lenne az és miért?
- Hogy minden összejött volna, azt nem mondanám, mindenesetre egy emlékezetes verseny volt. A dátum május 19. a helyszín Allonnes városa. Az időjárás borzalmas volt, szakadt az eső, a hőmérséklet 4-5C° körül ráadásul erős szél is fújt. Már az utazás is úgy indult, hogy sikeresen eltévedtünk, így a rajt előtt 25 perccel érkeztünk meg a versenyre. Még épp hogy át tudtuk venni a rajtszámainkat, majd gyorsan feltűztük őket, és egy rekord gyorsaságú öltözés, kerékpár-összerakás. Melegíteni már nem maradt idő, ahogy kész voltunk, irány a rajt. A verseny távja 140 km volt, 20 db 7 km-es kör várt a mezőnyre, ami nem volt túl nagy, nagyjából 60-70-en álltunk a szakadó esőben a rajtjelre várva. A kapkodás közepette nem sikerült a versenyhangulatot átvennem, nem esett ínyemre sem a hideg, sem az eső, de talán ezzel mindenki így volt. A rajt után nem is volt az a nagy őrület, egészen nyugisan kezdtünk neki, amit nem bántam, mert így legalább volt idő bemelegedni. Az első 3 kör így telt el, 1-2 próbálkozás volt csak a szökésre, de a mezőny tett róla, hogy ne alakuljanak ki szökevénycsoportok. A 4. körben már egészen jól éreztem magam, átestem az első holtponton, amit a hűvös és vizes idő okozott, olyannyira, hogy az esőkabátot is ledobtam, egyébként is már át volt ázva, csak a terhemre volt. Mivel jelentősen jobban voltam, így előre merészkedtem, mindenképp benne akartam lenni egy akcióban. Az elején csak raktam a kereket, de egyik támadás sem volt sikeres, majd egyszer egyedül támadtam, amivel sikerült eltávolodnom a mezőnytől. Végül másfél kört voltam egyedül az élen, így bezsebeltem egy részhajrát, amire minden körben sor került. Az előnyöm nagyjából 30-45 mp körülire nőtt, majd utána egy 8 fős csoport utolért, akikkel végül a mezőnyhöz képest behozhatatlan előnyre tettünk szert. Az élbolyban nagy csata dúlt a részhajrákért, amik közül ötször én haladtam át elsőként a célvonalon, és még kétszer másodikként. Így nem volt kérdés, mindenki rám figyelt a véghajránál. Az utolsó hajránál azonban meglepetésszerűen a POC COTE DE LUMIERE csapat versenyzője, aki egész idáig nem sprintelt, továbbment, és egyedül lepte meg a szökésben résztvevőket. Mivel utána is többnyire velem voltak elfoglalva, így rajtam kívül senkinek sem volt érdeke utolérni az előttünk haladó franciát, aki eléggé haladt az utolsó körben. Végül haza is ért, így a versenyt ő nyerte, majd a második helyért zajló küzdelemben az én kerekem haladt át először a célvonalon. Hatalmas élmény volt, a hideg esős idő ellenére is rengeteg néző volt a célnál, mindenki buzdított, és a végén gratuláltak, mert végül is a verseny főszereplője voltam. Sajnáltam, hogy „csak” a dobogó második foka jutott, de a prémium hajrákon nyert pénz összege kárpótolt.
Nem érezted-e esetleg úgy, hogy egy kontinentális csapatban lenne inkább a helyed?
- Nos, igen. Ezen már sokat töprengtem, sokan kérdezték. Egy éve is volt és most is lenne lehetőségem az Utensilnordnál szerződést aláírnom. Maga az ajánlat nagyon csábító, kontinentális csapat, teljes felszerelés, ruházat, kerékpár, olaszországi edzőtáborok, UCI egy-illetve többnapos kategóriás versenyek. De a döntésem végül nem ez lett, Franciaország mellett döntöttem, amit egyáltalán nem bántam meg. A fent említett kérdésre a válaszom így egy év kinti tapasztalattal a hátam mögött egyértelműen a nem. 2011-ben az Ora Hotels gárdájával 2012-ben - ugyan nem kontinentális csapatként - a Close2 Carrera Gi-Esse csapatával kaptam egy kis ízelítőt a profi világból, 1.1-es 2.1-es olasz versenyeken, és a 2.2-es körversenyeken egyaránt. Így hát láttam, mik az ottani követelmények, milynek a versenyek színvonalai. Személyes véleményem alapján, amikor a döntésemet meghoztam, tudtam, hogy számomra még túl nagy falat lenne a profi mezőny. Ezért választottam tehát a francia amatőr csapatot. Sokan gondolnák, (eleinte én is) hogy az egy jóval alacsonyabb szint, távol áll a profizmustól. Tévedtem. Ezt bizonyítja, a 71 (!) versenynapom és az edzésekkel együtt megtett mintegy 30 000 km körüli pedálozásom. Tény, kint verseny és verseny között is van különbség, akadtak a Pedálkirály című filmből ismert kisebb helyi viadalok, de indultam nagy, 120-160 fős többnaposon is, amik körülbelül az UCI kategóriás versennyel egyenértékűek, de volt nem is kevés esti kritérium is, ahol nem volt ritka a 45-48 km/h-s átlagsebesség sem. Úgy érzem, megtaláltam a megfelelő helyet számomra, van lehetőség a továbblépésre apránként, lépésről lépésre, ami akár a hosszú pályafutás nyitja is lehet. Hogy egy picit hazai vizekre evezzek, sajnos ez az a réteg a magyar kerékpársportban, ami teljesen hiányzik, holott erre lenne a legnagyobb szükség, egy masszív alapra, ahol előbukkannak a tehetségek, amin elindulva fokozatosan lehetne felmászni a jéghegy csúcsára, ami jelen esetben a kontinentális csapatunk, és nem hírtelen átugrani ezt a hiányzó szakadékot, a feladathoz való felnövés útjának lépcsőfokait.
Mik a rövid illetve a hosszú távú céljaid a sportágat illetően?
- 2014-ben szeretnék mindenképp versenyt nyerni, illetve 1-2 komolyabb szintű versenyre felkészülni, és azokon előkelő helyen végezni, ezzel esélyt nyerni egy nagyobb csapathoz kerüléshez a jövőben. A hosszú távú célok persze kötődnek a rövid távúakhoz, szeretnék minél magasabb szintre jutni, és mint minden bringás titkolt vágyaként, nálam is ott lebeg a Word Tourba kerülés.
Megtudhatunk-e valami konkrétabbat a 2014-es terveidről?
- 2014-ben is az EC. Mayenne csapatában leszek. Bár most gyökeresen megváltozik a csapat, ugyanis, a francia szövetség hozott jó pár változtatást a 2014-es szezonra. A csapatoknak muszáj francia versenyzőkkel is rendelkezniük, és a külföldiek számát is korlátozzák. Mintha csak az EC. Mayenne ellen született volna a döntés, ami persze nem igaz, viszont nagy átalakítások lesznek. Csak hárman leszünk más nemzetből, egy, 2013-ban is itt versenyző fiatal észt, Josten Vaidem, és a Romániából érkező Tintea Gabriel, meg persze jómagam.
Köszönjük a beszélgetést...
Szívesen, én köszönöm a lehetőséget!
