Kérdések és válaszok: Zathureczky Márk

Az országúti bajnokság kapcsán ezúttal a junior bajnokkal Zathureczky Márkkal beszélgettünk.

Üdvözöllek. Kérlek, mutatkozz be pár mondatban az olvasóknak.

- Sziasztok! Zathureczky Márk vagyok, 17 éves, jelenleg még első éves ifi (U19), a Bikeexpress SE versenyzője. A Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakközépiskola 11. évfolyamát kezdem szeptemberben.

Kezdjük a gyökerektől. Hogyan és miképp kerültél kapcsolatba a kerékpársporttal?

- Kisgyerekként szüleim judozni vittek le egy kerületi kis egyesülethez, de rövid időn belül kiderült, hogy nem ez lesz az én sportom. Később megpróbálkoztam a vívással (édesapám gyerekkorában ezt a sportot űzte), de azt sem éreztem magaménak. A kerékpározást mindig is szerettem, amikor csak lehetett, iskola után kerékpárra ültem és csak mentem és mentem… 2011. nyarán a Balatonnál nyaraltunk, amikor is a kerékpár-szeretetemet látva édesapám élettársa benevezett a Zalakaros Maraton rövidtávú mountain bike versenyére, ahol a 14. születésnapomon megnyertem az U19 korosztály versenyét. Innentől kezdve „eldőlt a sorsom”, édesapám megkereste Eisenkrammer Károlyt, a verseny szervezőjét, és innentől kezdve kezdtem el lejárni a KTC akkor alakult csapatába, melynek az edzője Garamszegi László – alias Ottó – volt.

Mutasd be kérlek a csapatod?

- Csapatom, a Bikeexpress SE 2012. januárjában alakult, létrejöttét a Bikeexpress kerékpárüzlet vezetőinek, egykori kiváló bringásoknak (Bebtó Zoli, Marelyn Tibi, Víg Aurél, Szabolcsi Szílvia) köszönheti, akik lehetőséget biztosítottak „Ottónak” arra, hogy a KTC-ben megkezdett munkáját folytathassa. A KTC-ben alapvetően csak montiztunk, de az új csapatban a hegyikerékpározás mellett elkezdtünk egyre többet foglalkozni az országúti szakággal is. Az egyesületben mindkét diszciplínában kiváló szakmai munka folyik, nem véletlenül lettünk rövid időn belül a magyar kerékpáros utánpótlássport egyik meghatározó egyesülete.

A Gemenci Nagydíjon már az Utensilnord színeiben versenyeztél. Hogyan jött ez a lehetőség?

- Stubán Ferenc csapata az Utensilnord éppen azokban a napokban vett részt a Szlovák Körversenyen, ami miatt az itthon maradt versenyzők csak egy „kölcsön versenyzővel” alkothattak csapatot. Stubán Feri választása rám esett, ez számomra óriási megtiszteltetés volt, és úgy gondolom, a versenyen nyújtott teljesítményemmel nem vallottam szégyent, hiszen első éves ifiként teljesíteni tudtam a viadal mind a négy szakaszát.

Nemzeti bajnok lettél a junior korosztályban. Milyen volt belülről a verseny, hogyan élted meg a győzelmed?

- A versenyt megelőző napokban külön odafigyeltem az étkezésemre, miket ehetek és miket nem. Szeretnék külön köszönetet mondani Lengyel Lászlónak és az EthicSportnak, az ő professzionális táplálék-kiegészítőit használom már ebben a versenyszezonban! Az edzői utasítást betartva kb. a féltávig nem vállaltam be szökést, a mezőnyben kerékpároztam és figyeltem. Néhány kisebb akcióval próbálkoztam, néztem, hogy reagálnak az ellenfeleim, de nem erőltettem sokáig. A rajtot követően azonnal egy 3 fős szökés alakult, de ezt a mezőny sem vette még komolyan. A 2. körben aztán egy újabb akció indult – ebben már csapattársam is részt vett -, de az ő előnyük sem lett több 10-20 mp-nél, és nem is tartott túl sokáig, a mezőny őket is megfogta. Türelmesen vártam kb. a féltávig, mikor is éreztem, ha szeretném a versenyt eredményesen befejezni, most már mennem kell! Elindultam, két KSI-s srác és az egyik csapattársam követett, így négyünknek sikerült is ellépni a mezőnytől. Nagyon szépen dolgoztunk össze és felértünk az elmenésre. A hét emberből ekkor már csak négyen maradtunk Gönczi Gergő, Filutás Viktor, Fábián Ábel és jómagam, a többiek folyamatosan szakadtak le. Tudtuk, ha rendesen összedolgozunk, sikeres lehet az elmenésünk. Keményen dolgoztunk, és úgy is lett ahogy elterveztük, a kb. 1,5 perces előnyünk ugyan leapadt 30 mp-re, de  végül sikerült haza érnünk, hála és köszönet csapattársaimnak, akik eközben fogták a mezőny tempóját. A véghajrához közeledve kicsit féltem, mert két KSI-sel és egy szekszárdival voltunk együtt, vagyis segítségem nem volt. Elérkeztünk az 1km-es kapuhoz, ekkor szépen hátra csorogtam. Eközben már folyamatosan növeltük a tempót, és 300 méterrel a cél előtt balra borítottam, és megindultam a két KSI-s között. Láttam, hogy senki sincs mellettem, de ennek ellenére csak arra koncentráltam, hogy menni, menni, menni kell…. Sikerült!!!! Nagyon sokáig nem tudtam felfogni … de rettenetesen boldog voltam. Első éves ifiként magyar bajnoki címet nyerni, ez még most is hihetetlen és be kell valljam, magam sem számítottam erre.

Nem sok Koga kerékpár szaladgál az utakon idehaza. Miként jutottál hozzá, miképp van felszerelve a szekered?

- Az első országúti versenybringám egy alu vázas Wilier Triestina volt, ehelyett kerestünk újabb, korszerűbb, lehetőleg karbon vázas bringát. Egy hirdetésben akadtunk rá erre az igen ritka bringára (KOGA Kimera Road UD Team), mely számomra nem volt teljesen ismeretlen, ugyanis egy mosoni versenytársamnál korábban már láttam egy ilyet. Nem sokat gondolkoztunk, belevágtunk és a mai napig is úgy érzem, tökéletes választás volt, hiszen többek között ennek a technikának is köszönhetem az elmúlt 1 évben elért sikereimet. A gyári Ultegra szettet azonnal Campagnolora cseréltem (Chorus-Centaur vegyesen), ezt szoktam meg és nagyon szeretem.

Rövid és hosszú távú céljaid a sportágban?

- Rövid távú célom elsőként a páros időfutam OB, ahol a tavalyi serdülő magyar bajnoki címem után ifiként is szeretnék dobogón állni. Ezt követően ősszel/télen valószínűleg cyclo-crossozni fogok (aki ismer, tudja hogy ez a szakág is kedvencem, és kétszer nyertem meg serdülőként a Supercross sorozat összetettjét, tavaly pedig szintén első éves ifiként ugyanitt második lettem Dina Marci mögött). Az eddigi éveket alapul véve szeretnék az idei Supercross sorozatban is minél többet dobogón állni. A következő évi céljaim között természetesen a magyar bajnokságokon történő minél több dobogós hely, és a mostani sikerem megismétlése a legfontosabbak. Emellett valószínűleg indulhatok majd nemzetközi versenyeken, világkupa futamokon, ahol szeretném megmutatni, hogy nekünk, magyaroknak is helyünk van a nemzetközi mezőnyben. Tisztában vagyok vele, hogy mindehhez rengeteg munka kell, de ez az, amitől nem ijedek meg …

- Hosszú távú céljaim??? Természetesen nem lehet más, mint egyszer majd kijutni egy nemzetközi szinten is ismert és elismert külföldi (de az még jobb lenne, ha magyar) csapatba …

Van időd az év közben nyomon követni a nagyobb külföldi versenyeket?

- Sok időm sajnos nincsen versenyeket nézni, de ha tehetem, mindig megnézem az éppen közvetített viadalt, így hamarosan a TV előtt fogom követni én is a Tour de France eseményeit. Példaképem Tony Martin, szeretnék egyszer a nyomdokaiba lépni!

Köszönjük a beszélgetést.

- Köszönöm szépen én is a lehetőséget és további Szép Napot kívánok Mindenkinek!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes