– Lance Armstrong dollármilliókat keresett a Tour de France győzelmeivel, a neve pedig a legnagyobb sztársportolók közé került annak idején, egy napon emlegették Ronaldóval, Michael Jordannel vagy éppen Michael Schumacherrel. A Tour de Hongrie győztese is gazdag és híres lett?
– Nem igazán tudom megmondani, hogy összességében mennyit profitáltam a győzelemből, az biztos, hogy anyagilag szinte semmit, mivel a pénznyereményt mindig szétosztottuk a csapaton belül, egyenlő részekre – válaszolt a 2005-ös Tour de Hongrie összetett győztese, a harmincnégy esztendős Lengyel Tamás. – Ez minden versenyen így volt egyébként. Az akkori főszponzorunknak, Pisók Istvánnak és családjának tartozunk a legtöbbel, akik gyakorlatilag hét éven át hátukon vitték a kerékpársportot. Nekünk akkoriban a legfontosabb versenyünk volt a Tour de Hongrie, biztos sokat számított a megnyerése, de önmagában semmire sem lett volna elég, egyetlen eredmény miatt még senkit sem igazoltak le soha sehova.
– Neked mégis sikerült, hiszen a körversenyen aratott győzelem után egy norvég csapatnál folytattad.
– Azt gondolom, szerencsém is volt a Norvégiába igazolással és nem bántam meg, még akkor sem ha nagyon hirtelen el lettem felejtve odahaza. Évekig a válogatott közelébe sem fértem, amikor igen, mint például 2007-ben, akkor meg eltörtem a kulcscsontom, meg pár bordámat a világbajnokság előtt két héttel. Azt gondolom, a Tour győzelem után következő években tanultam a legtöbbet a kerékpársportról, Norvégiában kinyílt a világ számomra, azokból az évekből sokkal, de sokkal többet profitáltam és profitálok, mint bármiből előtte. Teljesen megváltoztatta a szemléletem.
– Kanyarodjunk vissza egy kicsit a kezdetekhez. Hogyan kerültél kapcsolatba a kerékpársporttal?
– Annak idején egy kerékpárbolt ajtajára ki volt ragasztva, hogy felvételt hirdet az FTC kerékpáros szakosztálya. Jelentkeztem Mahó Laci bácsinál a Gyáli úton. Egyébként meg Pais Petiék (109-szeres magyar bajnok kerékpáros – a szerző) egy utcányira laktak tőlünk és édesanyámék jóban voltak velük, így példakép is volt előttem.
– Hűséges típus lehetsz, hiszen évekkel később az FTC színeiben indulhattál először a Tour de Hongrie versenyén.
– Igen, aztán már a 2001-es és a 2003-as Touron is viszonylag jól szerepeltem, az előbbin második lettem az utolsó szakaszon, a Budai Várban, 2003-ban pedig két etapot is nyertem, a miskolci befutót és a kékestetői hegyi időfutamot, 8:55-ös remek idővel. 2004-ben viszonylag jó pozícióból kellett feladnom a versenyt, egy szerencsétlen baleset miatt. Az előttem haladó Zsombok Dani belement egy gödörbe, ahol lehajlott a kormánya, ami így behúzta a fékeket, épp amikor egy kulacsot ugrattam át. Sanszom sem volt. Sikerült olyan szerencsétlenül esnem, hogy két csigolyám is megsérült, hónapokat ki kellett hagynom. Ez akkor nagy pofon volt számomra, a hátam már soha többet nem jött rendbe teljesen. A kihagyás egyébként hozott pozitív dolgokat is az életemben, azóta is együtt vagyok az akkor “rokkantan” megismert párommal, van egy gyönyörű kislányunk, úgyhogy utólag nem tekintek erre az esetre olyan szomorúan.
– Egy évvel később viszont már tiéd lett a sárga trikó. 2005-ben Glen Chadwick nyerte a királyszakaszt, mégis ez volt az az etap, ahol megalapoztad a győzelmed, elsősorban a csapatod remek taktikájának köszönhetően.
– Olyan sok taktika azért nem volt felfelé a Kékesre, mivel én voltam az egyetlen, aki labdába rúghatott a győzelemért, így logikus volt, hogy nekem dolgoztak a srácok. Amikor Mátraháza után a szlovák bajnok Prazdnovsky leszakadt, Szekeres Csabi üldözőbe vette a nem messze előttünk haladó Chadwicket, nekem pedig gondjaim támadtak, nem tudtam tartani a tempóját. Szekeres Csabi kis hezitálás után beáldozta magát, így már sosem derül ki, vajon képes lett volna-e megnyerni a szakaszt.
– Aznap délután hegyi időfutamot is rendeztek a Kékesen. Az már nem fogott ki rajtad?
– Az sosem fogott ki rajtam, egész pályafutásom alatt az volt a kedvenc számom, a Kékesen kétszer is nyertem, a már emlegetett délelőtti krízis után megnyertem a délutáni hegyi időfutamot.
– Azóta úgy maradtál a köztudatban, mint az eddigi utolsó magyar Tour de Hongrie győztes.
– A sportággal a közelmúltban megismerkedőknek lehet, de a régi motorosok nem csak a körverseny miatt ismernek. Gemenci Nagydíjat például sohasem sikerült nyernem összetettben, de a másodiktól a tizedikig szerintem minden helyezés megvolt és több szakaszt is sikerült hazavinnem. U23-as világbajnokságon pedig rajtam kívül nem sokan érkeztek meg azóta sem a győztessel azonos idővel.
– Mit szólsz, hogy 2015-ben újra megrendezik a Magyar Körversenyt?
– Egyrészt nagyon örülök, másrészt viszont kicsit keserű a szám íze. Szervezői oldalról teljesen megértem és rajongóiról is. Szakmailag már kevésbé, főleg rövid távon nem. A mai magyar kerékpársportnak sokkal nagyobb problémái vannak, hiszen nincsenek csapatok, az utolsó is nagyon úgy néz ki, hogy le fogja hamarosan húzni a rolót. Akkoriban volt két-három ütőképes csapat idehaza, az sem volt sok, de legalább házon belül megvolt a rivalizálás. Ma van egy haldokló, az összes többi csapatnak nevezett formáció pedig nehezen nevezhető annak, még akkor sem, ha ügyesen mutatják magukat és erre a mondatomra biztosan fel is lesznek háborodva. Akkor kinek rendezzük? Amatőröknek, akik munka mellett fognak leszakadni egy nemzetközi mezőnyről? Annak a két idegenlégiósnak, akik még talán labdába rúghatnak, ha minden sikerül? Hosszú távon természetesen nagyon sokat hozhat a konyhára, mert a Tour de Hongrie mindig is a legnagyobb média megjelenést biztosította a sportágnak. Remélem, a televízió előtt ülő nézők és fiatalok mind kedvet kapnak majd a kerékpározáshoz, és ha szerencsénk lesz, néhány éven belül eredményes és sikeres magyar csapatoknak és versenyzőknek szurkolhatunk!
Fotók: TDH.hu
