Pelikán János a GP Costa degli Etruschiról

Pelikán János az Utensilnord kerekese az olasz szezonnyitó nagy részét szökésben töltötte. Íme a beszámolója…

„A lassú rajtot követően rögtön megkezdődtek a lószok, amiben mi is aktívan részt vettünk. Az első tíz kilométer végén egy jókora bukás után sajnos a csapat fele hátul maradt, de szerencsére viszonylag hamar felértünk.

Ezután 30 kilométer megtételét követően kialakult egy négyfős elmenés, majd 37 kilométernél már kezdtük is az első hegyet.

A mezőny megnyugodott, mivel a szökés megvolt. Egy RusVelo-s versenyző mégis úgy gondolta, hogy felugrik rájuk. Kis hezitálás után követtem, felértem rá, majd 25 kilométeren keresztül elég erős tempót diktálva sikerült felérni az elmenésre.

A mezőny szinte megállt, mi meg szépen haladtunk, végig lánctalpazva. 15 percre nőtt az előny, ekkor még bő 90 kilométer volt hátra. A Nippo-Vini Fantini csapata állt előre hátul, ennek következtében hamarosan elkezdett csökkeni az előnyünk.

A verseny két, 3 kilométeres meredeket tartalmazó körrel zárult. Az első ilyen körben már csak négyen voltunk elöl, ketten ekkora már leszakadtak. A hegy előtt Michele Gazzara (Mk. Kvis-Vega) belószolt, a RusVelo-s Nych pedig ráment. Én is próbáltam, de már kezdtem nagyon elfogyni. Az olasz U23-as válogatottban tekerő Jacopo Mosca már az én tempómat sem bírta, így harmadikként kezdtem meg a hegyet.

A tömeg hihetetlen volt, rajtuk nem múlt semmi, az biztos. A hegy végén aztán megérkezett a mezőny, olyan sebesség- és lendületkülönbséggel, hogy nem sok esélyem volt beállni nekik.
Ezután érkeztek az egyes sorok, majd az utolsó körben utolért Rózsa Balázs és Sipos Zoli is, és innen együtt teljesítettek a hátralévő 15 kilométert.

Elégedett vagyok, mert ezen a versenyen az elmondások alapján, nincs olyan, hogy hazaér egy elmenés. Emellett nagy élmény volt az egész: többször hallani a neved a célvonalnál, az elismerő arcokat még más csapatok autóiból is... ez mindig jó érzés.

Négyen –Rózsa Balázs, Móricz Dani, Sipos Zoli és én- értékelhetően fejeztük be a versenyt, míg Holló Boti, Lengyel Zoli és Gönczy Gergő az utolsó előtti körben lévő szélezés, illetve a meredeken történő összeakadások miatt szakadtak le. Emellett Filutás Viktor körülbelül 70 kilométert teljesített a mezőny és a szökés között.

Természetesen a vezetőség is elégedett volt a csapat teljesítményével,” – mondta Pelikán János a versenyt követően.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes