Kora esti kapucsínó 2014-01-09 (19:30)

Esti összefoglalónk szereplői: Andreas Klöden, Vincenzo Nibali, az Andalúz Körverseny, Linus Gerdemann illetőleg a PinoRoad-Vina Santa Cruz csapata.

Klöden elégedetten tekint vissza pályafutására. A 2013-as idény végén visszavonuló Andreas Klöden elégedetten tekint vissza 16 éves karrierjére. A német kerékpáros 1996-ban állt profinak a Team Telekom színeiben. Kilenc magentában töltött esztendőt követően három év következett az Astana, majd négy esztendő a RadioShack csapatában. 2008-ban Patrick Sinkewitz támadta be, miszerint anno együtt látogattak egy freiburgi klinikát, ahol rendszerint vértranszfúzión estek át. Habár Andreas sohasem bukott meg doppingteszten, lényegégben csak akkor szüntették meg ellene az eljárást, miután egy nagyobb összeget ajánlott fel egy jótékonysági intézmény számára. „Az elmúlt két idény folyamán folyton folyvást a visszavonulás járt a gondolataimban. Próbáltam motiválni magam, de már nehéz volt rászánni magam az állandó edzésekre. Imádom ezt a sportágat, így természetesen a későbbiekben el tudom magam képzelni, mint edzőt, aki a fiatalokat tanítgatja. Elsősorban azonban most csak a családommal akarok lenni,” – nyilatkozta Klöden.

Nibali nem érez nyomást a vállain. Vincenzo Nibali nem érzi úgy, hogy elviselhetetlen súlyok nehezednének a vállaira azok után, hogy tavaly megnyerte a Giro d’Italiát. A „Cápa” a Brescia közeli Rezzatoban tartott csapatbemutató után nyilatkozott. „Nem érzem úgy, hogy nagyobb lenne az elvárás velem szemben, mint az elmúlt esztendőben. A múlt év egy nagyszerű idény volt számomra, erősen kezdtem, nyertem a Tirreno-Adriatico-t, a Trentinói Körversenyt és a Giro d’Italiat, illetőleg második lettem a Vueltán. 2014-ben azonban egy egészen más felkészülési programmal igyekszem majd formába kerülni, immáron a Tour de France-re, ” – nyilatkozta Vincenzo.

Nyolc (vagy kilenc) World Tour csapattal rajtol az Andalúz Körverseny. Február 19. és 23. között kerül megrendezésre az Andalúz Körverseny, amelyre az előzetes terveknek megfelelően 16 csapatot hívtak meg a szervezők. Az indulók között minimum nyolc első osztályú, azaz World Tour gárdát is találunk. A Europcar még nem adott tényleges választ, de mindenféleképpen ott lesz a Ruta del Sol rajtjánál az Astana, a Belkin, a GiantShimano, a Lotto-Belisol, a Katusha, a Movistar, a Sky és a Trek Factory is. Rajtuk kívül vélhetően rajtszámot kérhet mezőnyben a Pro-Kontinentális Caja Rural-Seguros RGA, a CCC Polsat, a Cofidis, az MTN-Qhubeka illetőleg a kontinentális ActivJet gárdája is.

Linus Gerdemann a nagy visszatérő. Tegnap már beszámoltunk róla, hogy az MTN-Qhubeka színeiben tér vissza a profi mezőnybe a Dél-afrikai John-Lee Augustyn, de nem Ő lesz a Pro-Kontinentális csapat egyetlen nagy újrakezdője. Augustynhoz hasonlóan Linus Gerdemann is a La Tropicale Amissa Bongo viadalán száll újra versenykörülmények között nyeregbe. „Nagyszerű, hogy Linus a mi csapatunkban tér vissza a mezőnybe, Ő egy hatalmas tehetség, akiben még nagyon sok van,” – mondta Douglas Ryder csapatvezető.

Bemutatkozott a PinoRoad-Vina Santa Cruz. A 2014-es kontinentális mezőnyben szemezgetve, azért idén is találni néhány érdekes alakulatot. A mai napon bemutatta szerelését a chilei PinoRoad-Vina Santa Cruz csapata, amelynek keretében jó néhány volt Euskaltel-Euskadi kerekes nevét is megtaláljuk. A csapat ruházatának kompozíciójánál arra törekedtek, hogy a mez egyszerű, de elegáns legyen, mindemellett uralja azt a fekete és a fehér. A szerelés a FullWear munkáját dicsére. A PinoRoad csapatának ismertebb nevei: Juan Joze Oroz, Mikel Bizkarra, Pablo Urtasun (mindhárman spanyolok) valamint napjaink egyik legtehetségesebb chilei kerekese Fernando Edison Bravo.

A kép forrása:  Flickr via Photo Pin – a szabad felhasználású és szerkeszthető képek gyűjteménye   

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes