Kora esti kapucsínó 2014-01-22 (19:45)

Kora esti hírösszefoglalónk szereplői: Danilo Di Luca nyilatkozata, Cadel Evans, a pórul járt spanyol páros, Adam Yates valamint Wilco Kelderman, az Ománi Körverseny és a FDJ, illetőleg megmutatjuk a TDU napi videóját is.

Utózöngék Di Luca nyilatkozatát követően. Természetesen hatalmas nyilatkozatáradat követte a visszatérése után újra doppinggal lebukó Danilo Di Luca tegnap esti szavait, amelyben kifejtette, a Giro d'Italián a versenyzők 90%-a doppingol. Maga az érintett, az Italia 1-en vetített, elővigyázatosan óvatos interjúért nem kapott pénzt, ugyanakkor egyértelműsítette, nem kíván további részleteket közölni, elmondott mindent, amit szeretett volna, hisz egyben megbánta tettét. A Pescarában kerékpárboltot üzemeltető egykori sztárral szemben többen is véleményeztek. "Nem vagy fair, Danilo. Segítettem Neked, s te becsaptál, sokakkal egyetemben. Ne egy tévéműsorban próbálj másokat ócsárolni, inkább törekedj segíteni és bocsánatot kérni" - üzent a Vini Fantinihez Di Lucát visszafogadó Valentino SciottiAndrew Talansky a Twitteren replikázott: "Gyűlöletet érzek Di Lucával szemben. Értéktelen, hazug, hamis nyilatkozatokat állít arról a sportról, amit annyian szeretünk. Szerencsére téveszmében él; én nem lennék ebben a sportban, ha nem volna lehetőség a legmagasabb szinten való versenyzésre tisztán."; Vincenzo Nibali Talanskyval hasonló elven van, Joaquim Rodriguez szintén ("Di Luca nem érdemli meg, hogy vele foglalkozzunk"), Damiano Caruso a peloton 99%-os tisztaságát emlegette, míg Charles Wegeliusszal ellentétben Luca Scinto konkrétan nyilatkozott: "Nem akarok róla beszélni, ő egy idióta."

Evans a jó időzítést keresi. Két etap után az összetett negyedik helyén áll a Tour Down Underen Cadel Evans. A BMC ex-világbajnoka a mai szakaszon Diego Ulissi (Lampre-Merida) és Simon Gerrans (Orica-GreenEDGE) mögött az előkelő harmadik pozícióban ért célba, ám korántsem elégedett. "Tegnap túl későn, ma túl korán indítottam. Reménykedek, hogy megtalálom a megfelelő határt. Egyszerűen nem volt lábam sprintelni, úgy érzem, elértem a maximumot. Simon remek felvezetést kapott, Diegót pedig nem tudom, hogy és honnan jött." A harmadik szakaszon már dombos erőpróba is lesz: "Az együttműködés mellett igazából a szél határozza meg az ilyesfajta fel-le meneteket. Attól függetlenül, hogy ez az első viadal az évben, a dolgok jól mennek, és az összetettbeli harcot sem adtuk fel, ugyanakkor oda kell figyelni a másodpercekre. Csak egy kis időzítés kell..." - zárt.

Balszerencsés spanyolok. Két hispán kerekesnek sem kezdődöt jól az idény Ausztráliában. A szokásos szezon eleji, idegeskedéses bukásba az első etap végén, valamint a második etap közepén Rafael Valls és José Joaquin Rojas is belekeveredett. A Lampre-Merida remek formát mutató friss szerzeménye ma perecelt, minek következtében felkarcsonttörést szenvedett és műtétre szorul. A Movistar sprintere a People's Choice Classicen ott volt a legjobbak között, s ugyanígy kívánt volna muzsikálni kenguruföldön is, ugyanakkor reggel már nem startolhatott, hisz sajkacsonttörését már Murcián kezelik.

Adam Yates elkezdte. Bemutatkozott a profi mezőnyben Adam Yates. Az Orica-GreenEDGE fiatal neoprója Argentína útjait rója, méghozzá eddig nem is rosszul, hisz a San Luis-i Körverseny mezőnyével érkezett meg a nyitányon, míg a hegyi befutón 18. lett, s csupán 31 másodpercet kapott a győztes Julian Arredondótól (Trek Factory). A brit kiválóan érzi magát. "Nagyon furcsa érzés. Aidis (Kruopis - a szerk.) sprintbeli segítése mellett az emelkedős etapokon a specialistáink támogatásáért dolgozok. Nagyon nagy a hőség, ami jócskán megnehezíti dolgunkat. Már egy hete itt vagyunk, ellenben nem tudnánk mit kezdeni a körülményekkel" - mondta, majd a továbbiakkal kapcsolatban elárulta, a Mallorcai Körversenyen és több olasz egynaposon lesz látható, vélhetően ikertestvérével, Simonnal egyetemben.  

Kelderman szemei előtt a Giro. 2013-ban 17. lett a Giro d'Italián a Belkin sihedere, Wilco Kelderman. A 22 éves holland ennek megfelelően idén is az Olasz Körversenyt tűzi ki célul, ám ezúttal szeretne az első tíz közé kerülni, s nem titkolt vágya a fehér trikó megszerzése sem. "Nagyon fontos számomra a Giro, és miután megkapom a lehetőséget a csapattól, szeretnék bizonyítani. Izgatott vagyok, sokat tanultam tavaly, szeretnék előrelépni. A top10 mellett a fehér trikót is szeretném felvenni magamra, bár nehéz lesz olyan mezőnyben, ahol Nairo Quintana versenyez. Összességében szűkebb lett a naptáram, sikeres és tanulékony szezont szeretnék futni" - mondta.

Változatlan Ománi Körverseny. Nyilvánosságra hozták a 2014-es Tour of Oman útvonalát, valamint résztvevő csapatainak listáját. A február 18. ás 23. közti viadalon a szokásos hegyi befutó (a Zöld Hegy) mellett két dimbes-dombos, valamint három sík etap leküzdése lesz a feladat a 13 WorldTour, valamint 5 ProKontinentális gárdának. A teljes lista: 

WorldTourAg2r La Mondiale (francia), Astana (kazah), Belkin (holland), BMC (amerikai), Cannondale (olasz), FDJ.fr (francia), Katusha (orosz), Lotto-Belisol (belga), Omega Pharma – Quick Step (belga), Orica-GreenEDGE (ausztrál), Sky (brit), Tinkoff-Saxo (dán),, Trek Factory Racing (amerikai).

ProKontinentális: Bardiani-CSF (olasz), IAM Cycling (svájci), NetApp-Endura (német), Topsport Vlaanderen-Baloise (belga), UnitedHealthcare (amerikai).

Bouhanni hazai pályán fog indítani. Kiválóan sikerült a 2013-as idény Nacer Bouhanni számára. Bár a FDJ kerekesének a GrandTourokon nem igazán termett sok babér, remekelt az Ománi Körversenyen, a Párizs-Nizzán és az idényzáró Pekingi Körversenyen is. Az idei terv egyértelműen a szakaszgyőzelem az egyik háromhetesen, a felkészülést pedig hol máshol, mind otthon kezdi, mégpedig az Etoile de Besseges-vel. Ezek után következik a jól bevált Ománi Kör, majd a Drome Classic, a Párizs-Nizza, a Nokere-Koerse, a Milano-Sanremo és a Critérium International. Ilyen nemzeti színű Lapierre járművel nem lesz nehéz az eredmény elérése...

Fotó: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes