Kora esti kapucsínó 2014-01-29 (20:00)

Kora esti hírösszefoglalónk szereplői: az Arctic Race of Norway, Thor Hushovd, Philippe Gilbert, Mark Cavendish, illetőleg szót ejtünk Jurgen Van den Broeckről, a Bretagne-Séché-ről, Jelle Vanendert-ről valamint a Giro del Trentinóról is.

Még északabbra. Az Arctic Race of Norway első kiadása tavaly lenyűgözte a nézősereget, már csak a csodálatos környezet és a káprázatos,már-már veszélyes északi táj végett. A szervezők ennek megfelelően még feljebb tolták a viadalt, s az idei rajt helyszíne a szinte az Északi-sarkot közelítő Északi-foknál, Mageroyán lesz. A stáb a norvég médiával illetve az ASO-val együtt meglátogatta a helyszínt, s egyben elhelyezte a verseny zászlaját, amely majd augusztus 14-én, az illetékesek reményei szerint nagy figyelemmel övezve is látható lesz. A négynapos viaskodás célja a csodás norvég táj bemutatása: "Büszkék vagyunk arra, hogy a kerékpáros társadalom ezúttal is eljut ide, a lenyűgöző szépségű, Norvégia messze-messze északi részén fekvő szigetecskére. A profik úgy láthatják, hogy a versengés mellett egyúttal egy felejthetetlen kalandban van részük" - mondta Jean-Etienne Amaury. A tavalyi széria 150.000 szurkolót vonzott, egyben 110 országból, 74 órán keresztül volt látható a tévéképernyők előtt, s végül Thor Hushovd (BMC) diadalmaskodott. A pontos útvonalat Oslóban, májusban, a végső simítások elvégzése után közlik.

Hushovd és a jövő. Igen hullámzóan alakult Thor Hushovd előző esztendője. 2010 világbajnoka jóformán első normális szezonját teljesítette a BMC-nél, s bár meg-megmutatta magát a már emlegetett hazai körversenyén, valamint a Lengyel illetőleg Pekingi Körversenyen is, emellett begyűjtötte a nemzeti bajnoki trikót, egyelőre nincs azon a szinten, amelyen betegségei, sérülései előtt állt. Szerződése év végén lejár, ennek megfelelően nagyon oda kell raknia magát tavasszal, ha vissza szeretné szerezni régi hírnevét. "Ha jól fogok versenyezni, újra a nagyágyúk egyike lehetek, egyúttal szerződési ajánlatot is kaphatok. Papíron kapitány vagyok, de ugyanakkor keményen kell dolgoznom, hogy erős legyek, egyben a legjobb. Boldog vagyok a BMC-nél, ám elgondolkoznék, ha megkeresnének más csapatok. Megváltozott a gondolkodásmódom, rutinosabb lettem az elmúlt évek sikertelenségeit követően. Csak meg kell ragadni az esélyt, támadni, akarni kell. A gárdánk erős, remek vezetésünk van. Hogy a 2017-es hazai rendezésű világbajnokságig maradok-e a mezőnyben? 39 éves leszek, messze van még, de nem tervezek addig. Most csak erre a szezonra összpontosítok." Hushovd a Dubai Touron kezd. 

Gilbert érdekes gondolatai. Philippe Gilbert számára csalódás volt 2013. Világbajnokként csupán egyszer, a Vuelta a Espanán diadalmaskodott, és nem sikerültek fényesen a tavaszi klasszikusok sem. Ennek fényében a BMC sztárja bizakodó, ugyanakkor visszavonulási szavakat is elsütött. "Gyorsan el kell felejtenem a múlt esztendőt, szivárványtrikósként korántsem voltam csúcson. Várom az új idényt. A telem jól sikerült, sokat edzettem, egyben vagyok fizikálisan és mentálisan egyaránt. Nem vesztegettem sok időt, s remélem, ez kifizetődik. A Milano-Sanremóra, majd az ardenneki klasszikusokra terjed figyelmem. A Tour de France-ról hallani sem akarok, tévén keresztül is tudom nézni... A világbajnokság pedig még távol, ott akármi megtörténhet. Az mindenesetre biztos, hogy ha nem jönnek az eredmények és úgy érzem, csupán top5-ökre vagyok képes, győzelemre semmiképp, akkor fogom befejezni a kerékpározást."

Cavendish nem kér a Tour Down Underből. Mark Cavendish teljesítette a Tour de San Luíst. Ezt azért is fontos kiemelni, mert jóformán semmit sem mutatott, csupán felkészülés céljából, "külső szemlélőként" tekert. A trendet folytatva valószínűleg az elkövetkezendő években is a kevésbé stresszes, a média által kevésbé követett Argentínát fogja választani, hisz mint mondja, a Tour Down Under egyáltalán nem az ő műfaja. "A TDU túl nehéz számomra. Fizikai szempontból nem, ellenben a WorldTour-pontok miatt stresszes. Úgy vélem, ha képes lennék nyerni itt, a Tour de France-on kevesebb esélyem lenne. Tavaly Tom Boonen helyettesítése következtében utaztam a Tour de San Luísra, s olyannyira megtetszett, hogy újra belevágtam. Könnyű évkezdés, ugyanakkor a motivációmat ezúttal rendben tartotta, ráadásul élveztem a jó időt és a Tommal való tekerést." A hazai Tour-nyitányra készülő Cav a napsütést Dubaiban is élvezheti jövő héttől.

Van den Broeck: vissza az elitbe. Néhány évvel ezelőtt még GrandTour-győzelemre esélyesként tartotta számon a közvélemény, ami valójában nem is változott, csupán az idő telt el. Jurgen Van den Broecknek minden esélyer megvolt a 2013-as Touron az esetleges dobogós szereplésre, ám egy sajnálatos bukást követően nemhogy a remény, az egész hátralévő szezon elment. A térdsérülés és a pihenős időszak már a múlté, a Lotto-Belisol legjobb háromhetezője pedig nagy tervekkel hangol a közeljövőre. A Tour de San Luíson biztató teljesítményt nyújtó belga újfent a tavaszi egyheteseken, majd a Touron kíván villogni. "Nem hiszem a csodákban. Fél évet hagytam ki, így normális, hogy nem mentem a legjobban a hegyekben. Sok kilót felszedtem, s hiába megengedett, hogy a téli pihenő során megengedsz magadnak egy-két korsó sört, nem éreztem jól magam. Emellett speciális erősítő gyakorlatokkal próbálom erősíteni magam, és úgy érzem, kirobbanóbb energiában vagyok, mint az elmúlt években."

Kitörő öröm a Bretagne-nál. Az ASO kihirdette a Tour de France szabadkártyásait, s a várakozásoknak megfelelően a Bretagne-Séché csapatát is a híres júliusi pelotonban láthatjuk. Három sikertelen kísérlet után beteljesült az álom, az ezt követő örömünnephez többen is hozzájárultak. Christian Prudhomme a Feillu-testvérek népszerűségét, valamint az ASO hazai csapatokkal szembeni támogatását véli a részvételi jog kiharcolásában, s nem csak ő van így. A tavalyi Critérium du Dauphine-en már tesztelt Bretagne elnöke érthetően boldogan nyilatkozott. "Az utóbbi hónapok munkájának gyümölcse a meghívás. Szerény eszközeink ellenére ott lehetünk a Touron. Szeretnék köszönetet mondani a partnereknek, a rajongóknak, a támogatóknak, s egyben az ASO-nak a bizalomért. Küzdeni fogunk, versenyzőink mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy rászolgáljunk arra, amit kaptunk" - nyilatkozott a csapat elnöke, Loic Drouard

Vanendert sérülése. Kellemetlen bukást szenvedett a Tour de San Luíson Jelle Vanendert. A Lotto-Belisol belga egynaposmenője az első szakaszon Sander Armeevel együtt került földre, s bár tovább folytatta a küzdelmet, az utolsó etap során egy kanyart követően úgy érezte, nem tud elérni a célig, így a feladás mellett döntött. A röntgenfelvételek könyöktörést mutattak, amelyet ugyan nem kell műteni, a tíznapos kihagyás, ezáltal a Challenge de Mallorcáról való távolmaradás elkerüülhetetlen. Az ardenneki klasszikusokra készülő Vanendert február 19-én az Andalúz Körversennyel folytathatja szezonját.

Alakul a trentinói útvonal. Egyes információk kiszivárogtak az idei, immár 38. Trentinói Körverseny útvonaláról. Az április 22. és 25. között rendezendő viadal az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is egy csapatidőfutammal kezdődik - 2012-höz hasonlóan vélhetően a Garda-tó partján - majd jöhetnek a Giro d'Italián is látható "bombasztikus" emelkedők. A viadal lassan kihagyhatatlan az Olasz Körre készülők programjából, presztízsét mutatja az évről-évre nívósabb mezőny, illetve Richie Porte (Sky) nyilatkozata, miszerint szeretné megnyerni az idei szériát. A címvédő Vincenzo Nibali (Astana) vélhetően nem fog ismételni. 

Fotó: Flickr via Photo Pin – a szabad felhasználású és szerkeszthető képek gyűjteménye, illetve közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes