Kora esti kapucsínó 2014-03-12 (20:30)

Kora esti hírösszefoglalónk fő alkotóeleme a Tirreno-Adriatico és a Párizs-Nizza, de szót ejtünk Chris Froome-ról, Theo Bosról és Lars Boomról is. 

Slagter felavatva. Első győzelmét ünnepelhette új csapata színeiben a Párizs-Nizza mai befutójakor Tom-Jelte Slagter. A Garmin-Sharp tehetséges holland kerekese Geraint Thomast (Sky) verte meg egy az egyben, amelynek köszönhetően az összetett dobogójára ugrott, megnövelve eddig sem rossz esélyeit a sárga trikó szempontjából. "Nem hiszem el. Ez az első versenyem a szezonban, ha azt az egy mallorcai napot nem számítjuk. Az első szakaszok nagyon hektikusak voltak, nem láttuk pontosan, ki milyen erőben van. Ma megadatott az esély a fitogtatásra, s tudtam is, hogy fekszik számomra az utolsó emelkedő, de az elsőségre nem számítottam. Éreztem, hogy Thomas erős és gyors - hisz kiváló versenyzőről beszélünk -, ugyanakkor csak várnom kellett és minden tökéletesen működött" - áradozott a boldog nyertes. 

Elégedett kék trikós. Mark Cavendish haladt át elsőként a San Vincenzó-i célvonalon az Omega Pharma-Quick Step villámgyors sorából, ezzel ő lett az idei Tirreno-Adriatico első kék trikósa. A nem éppen legjobb szezonkezdetén túl lévő (?), mezőnyhajrákra és Milano-Sanremóra készülő Manxman nagyon elégedett csapata teljesítményével. "Boldog vagyok az élvezetes csapatidőfutam után, amely mindig jó érzést ad, mint a WorldTour-széria egyik első versenyének első etapja. Ez nem egyéni, hanem csapatjáték, itt mindenkinek oda kell raknia magát, nem szabad önfejűnek lenned - számunkra a dobogón érett az összhang gyümölcse. Ismerjük a pályát, sokat gyakoroltunk és ez látszott is. Jó érzés viselni a maglia azzurrát, már nagyon várom a következő napok sprintjeit, mindenre megvannak az embereink."

Az Omega a dobogón - még pezsgőbontás előtt

Kis változások a Tirreno hosszában. A mai rajt előtt kisebb változtatásokat hajtott végre a Tirreno-Adriatico szervezőbizottsága a viadal hosszával kapcsolatban, amelyek ugyanakkor - vélhetően - nem befolyásolják az érdemi dolgokat, a statisztikákba mindenképpen helyesen kell hogy bekerüljenek. Az eredeti 1019,1 kilométer helyett ugyanis 1028,6-ot tesz meg a mezőny, példának okáért a már lezajlott csapatidőfutam 1600 méterrel volt hosszabb az előzetesnél, míg a holnapi etap hét kilométerrel lesz rövidebb a "vártnál". A versenyzők számára a negyedik szakaszon végrehajtott korrekció eshet a legrosszabbul - az amúgy sem rövid, 237 kilométeres táv helyett 244 kilométer lesz a penzum.

Veszélyben Froome Tourja? Érdekes mondák terjengenek az olasz sajtóban Chris Froome-mal kapcsolatban. A Team Sky Tour de France-címvédője ízületi hátproblémák miatt kénytelen volt visszalépni a Tirreno-Adriaticóról, s előzetesen úgy tűnt, a hónap végén műtőasztalra fekszik majd - nos, ez egyelőre ismeretlen okokból korántsem biztos. Ennek megfelelően többen úgy vélik, a kenyai brit sztár Tour de France-on való részvétele is veszélybe került, hisz még ha végre is hajtják a műtétet, kérdés, mennyi lesz a gyógyulási idő. 

Bos immár hazai pályán. Szokásához híven kiválóan teljesített ázsiai versenyén Theo Bos. A Belkin sprintere ezúttal a Tour de Langkawiról távozott két sikerrel, melynek köszönhetően egészséges önbizalommal készülhet idei első hazai versenyeire, azaz a hétvégi Drenthe-párosra. "A két viadal teljesen különböző, ám kedvező előjelekkel várjuk mindkettőt. Az időjárás viszontagságai mellett kisebb kellemetlen emelkedőkkel is meg kell majd küzdenünk, ám erős csapatunk remélhetőleg kontrollálni tudja majd az eseményeket. Vasárnap jó esély van a mezőnyhajrára, így Theo tovább gyarapíthatja eredményeink számát. Minden kerekesünk motivált és készen állnak az együttműködésre" - mondta Frans Maassen sportigazgató. Keret: Jack Bobridge, Theo Bos, Graeme Brown, Rick Flens, Nick van der Lijke, Barry Markus, Dennis van Winden és Martijn Keizer.

Boom bízik a klasszikusokon való részvételben. A Párizs-Nizza idegességi bukásainak áldozata volt idén Lars Boom. A Belkin hollandja könyöktörést szenvedett, amelyen következtében veszélybe került a macskaköves klasszikusokon való szereplése is. A Moreno Hofland utolsó felvezetőemberének szánt Boom - aki a Katari Körversennyel és az Omloop Het Nieuwsbladdal készült eddig - reméli, hogy ott lehet a Flandriai Körversenyen és a Paris-Roubaix-n. "Nem érzem magam jól, de feltételezhetően ott leszek április elején a mezőnyben. Végig tudtam menni a hétfői szakaszon, ám a tusolás után még jobban kiélesedett a fájdalom és kórházba kellett mennünk. Sajnálom, hogy ki kellett hagynom a francia kilométereket, ugyanakkor bízom abban, hogy a lábaimat vissza tudom hozni."

Videós PN és TA. Végül pedig a Párizs-Nizza és a Tirreno-Adriatico mai szakaszainak videói, utóbbi az ezüstérmes Orica szempontjából:

A kép forrása: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes