Kora esti kapucsínó 2014-03-22 (20:30)

Esti hírösszefoglalónk fő témáját a Milano-Sanremo szolgáltatja, emellett foglalkozunk a Katalán Körversennyel is. 

Gilbert álmai. A holnapi Milano-Sanremo egyik érdekes kérdése lehet Philippe Gilbert szereplése. A BMC ex-világbajnoka eddig nem sokat mutatott a szezonban, emellett nagy talány, milyen formában van, mindenesetre monacói edzéseit követően érkezik észak-keletebbre, nem is kis célokkal: meg szeretné nyerni a viadalt. "Még soha nem sikerült győzedelmeskednem, bár sokszor ott voltam a végjátékban. Az időjárás, azaz a szél és az eső nagyban befolyásolhatja a viadalt, hisz a versenyző mellett ez csinálja, alakítja a versenyzést. Fontos szerepe lesz a taktikának, nem mindegy, hogyan folynak egyből a rajt után a dolgok, sokan sokféleképp gondolkodhatnak. Idén nem leszek ott a Paris-Roubaix-n és a Flandriai Körön, tehát egyértelmű álmom, hogy holnap én állhassak a pódium legfelső fokára."

Cavendish: "Az idei kiírás kiszámíthatatlan." 2009-es bajnokként, nagy esélyesként rajtol el holnap Milánóban Mark Cavendish. A brit bajnok Tom Boonen elvesztésével is igen erős csapatot tudhat maga mögött, így könnyen előfordulhat, hogy egy Omega Pharma-Quick Stepes fog áthaladni elsőként a célvonalon. A Manxman finoman nyilatkozott. "Rengeteg variáció, elképzelés előfordulhat, de ez teszi csodássá a Milano-Sanremót. A 200 versenyző közül bárki diadalmaskodhat - befejezni könnyebb, megnyerni sokkal nehezebb a versenyt. A La Primavera nem fogható semmihez, már csak a hossza miatt sem. Meglátjuk, mi lesz, alakul ahogy alakul. Leszakadhatok vagy sem, nyerhetek vagy sem, bármi előfordulhat. Természetesen az elsőségért hajtunk, és úgy vélem, lesz beleszólásunk a történésekbe."

Realista Ciolek. Címvédőként indul neki a 300 kilométernek Gerald Ciolek, az MTN-Qhubeka sprintere. A 27 éves német tavaly hatalmas meglepetést okozott azzal, hogy az utolsó métereken kilőve pályafutása legnagyobb sikerét aratta, és sokan úgy vélik, idén is számolni kell vele. Ő egy top10-es eredménynek is örülne, reálisan látja a helyzetet. "A trófea gyönyörű, jól néz ki kölni otthonunkban. Tavaly egy előkelő helyezésért jöttünk, ez idén sem változik, mindössze az útvonal az, ami talán kicsivel könnyebb lett, maga a verseny azonban egyáltalán nem. Ismerem a penzumot, mindig is szerettem, egyes rajtszámmal a hátamon pedig természetesen a minél kiválóbb teljesítmény a fő. Nem lesz rajtunk nagyobb nyomás mint bármikor máskor, persze oda fogunk figyelni."

Visszalépések sora a Primavera előtt. Különböző okok miatt többen is visszaléptek az utolsó előtti pillanatban a holnapi Milano-Sanremótól. A legnagyobb "késői" hiányzó a 2012-es győztes Simon Gerrans lesz, az Orica-GreenEdge ausztrál bajnoka betegség miatt kényszerül kihagyni a versenyt. Hasonló okok miatt a BMC fiatal titánja, Taylor Phinney és a Tirreno-Adriaticón remek formát mutató Adriano Malori sem indul, előbbi belázasodott; miközben Moreno Mosert térdsérülés, Matteo Tosattót nyaki gerincsérülés űzi aszfalton kívülre. 

Wiggins kihagyja a Katalán Kört. Fél szemmel már a hétfőn startoló Katalán Körversenyre is figyel a kerékpáros világ, s figyelt volna Bradley Wigginsre is. A Sky Tour de France-győztes lovagja azonban taktikai okokból kihagyja a nehéz egyhetest, s inkább egyéni edzőtáborral készül a közelgő célokra. "Jól éreztem magam a Tirreno-Adriaticón, fizikailag sikerült feljebb lépnem, az időfutam pedig különösen kedvező volt. A stábbal folytatott egyeztetést követően úgy döntöttünk, nem versenyzek Katalóniában, inkább edzőtáborozással készülök a Paris-Roubaix-ra, amelyen szeretnék a mezőny első felében végezni; emellett gondolni kell a Kaliforniai Körre, a Critérium du Dauphine-re és a Tour de France-ra is...".

Kétfejű BMC. Tejay van Garderen és Samuel Sanchez vezeti a  Katalán Körversenyen a BMC gárdáját. A Párizs-Nizzáról betegség miatt visszalépő amerikai, valamint a frissen szerződtetett rutinos baszk kettőssége pikáns vonatkozást kelt, hisz bármelyük ott lehet a végső dobogón. "Izgatott vagyok első közös versenyünk miatt, biztos jó lesz Sammyvel tekerni. Személy szerint a célom a top10, továbbá a többiek és Sammy segítése, ha arra van szükség" - mondta van Garderen, míg Sanchez is formajavításról beszélt. "Egyre jobban érzem magam, a Roma-Maxima is jó lépcsőfok volt, és a Katalán Kör is az lesz. Remek csapatban vagyok, a masszőrtől a vezetőkig kiváló embereket ismertem meg, s várom, hogy barátságot kössek azokkal a csapattársakkal is, akikkel még nem versenyeztem együtt."

A kép forrása: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes