Napi eszpresszó 2014. augusztus 18. (12:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői Tim Wellens, Niki Terpstra, Thor Hushovd, Ivan Basso, a USA Pro Cycling Challange, az Esukadi illetőleg a Burgosi Körverseny és az Arctic Race of Norway végkifejlete.   

Na erre aztán végképp nem gondoltam

Sokak meglepetésére a fiatal belga Tim Wellens nyerte az Eneco Tour összetettjét ezzel eddigi pályafutása legnagyobb győzelmét aratva.

„Ezelőtt a hét előtt még csak versenyt sem nagyon nyertem, így egy pillanat alatt megváltozott az egész Önéletrajzom. Egy World Tour győzelem Belgiumban egészen különleges. Rengeteg ember kiabálta a nevemet az utak mentén, ráadásul Riemst csak mintegy 20 kilométerre fekszik a szüleim otthonától. Marcel Sieberg és Jürgen Roelandts hihetetlen munkát vittek véghez, nélkülük nem sikerült volna,” – nyilatkozta a boldog győztes. 

Terpstrat utólag könyöklésért kizárták

Az Eneco Tour utolsó etapjának egyik legérdekesebb manővere volt, amikor Niki Terpstra az Omega Pharma-Quick Step kerekese egyszerűen oldalba könyökölte a Belkin bringását Maarten Wynantst.

„Nagyon sajnálom a történteket, nem is tudtam, hogy mit csinálok abban a pillanatban. Szeretnék elnézést kérni Wynantstól és a Belkin csapatától, mivel veszélyeztettem a többi versenyző testi épségét, amely nem tolerálandó a mezőnyben. Szeretnék elnézést kérni a csapatomtól is, akik végig nagyon keményen dolgoztak ezen a versenyen én pedig kellemetlen helyzetbe hoztam őket,” – mondta Terpstra.

Elszalasztottam az utolsó győzelmi esélyemet is

Thor Hushovd újra régi fényében tündökölve harcolt az Arctic Race of Norway szakaszversenyén. Az utolsó napon mindössze 50 méter választotta el egy győzelemtől, amit természetesen nagyon sajnál.

„Nagyon akartam nyeri, már csak magamért is. Az emberek egész nap bíztattak engem és ezt szerettem volna valamilyen formában meghálálni. Úgy döntöttem, hogy támadok és ez az akció sokáig jónak is tűnt. Tisztában voltam vele, hogy ez pályafutásom utolsó versenye hazai földön,” –mondta érthető módon csalódottan a BMC az év végén visszavonuló kiválósága.  

Basso jövője volt a legfőbb pletyka a USA Pro Cycling Challange sajtótájékoztatóján

Hiába faggatták a különböző pletykákról Ivan Bassot a Cannondale kerékpárosát az olasz kiválóság csak is az amerikai verseny dolgairól volt hajlandó beszélni a USA Pro Cycling Challange tegnapi sajtótájékoztatóján.

„Nem tudok semmi újat. Profik vagyunk. 100%-ig az a dolgunk, hogy csakis a versenyzéssel foglalkozzunk. December 31.-ig a Cannondale csapata a munkaadóm, így ennek megfelelően is viszonyulok a dolgokhoz. A csapatkeresés és a szponzor dolgok nem tartoznak az én hatáskörömbe. 100%-ig a USA Pro Cycling Challange eseményeire fókuszálok, egyet ígérhetek, hogy a Cannondale csapata keményen fog küzdeni ezen a viadalon,” – nyilatkozta Basso.

Rajtol a USA Pro Cycling Challange

A mai napon rajtol a hétszakaszos USA Pro Cycling Challange, amelyen 16 csapat méri össze az erejét. A királyetap előzetesen talán a harmadik Monarch Mountain befutója lehet. Ami az esélyeket illeti a címvédő Tejay Van Garderen (BMC) tekinthető a legnagyobb favoritnak, de érdemes lesz figyelni Rafal Majka (Tinkoff-Saxo), Leopold König (Netapp-Endura) és Thomas Danielson (Garmin-Sharp) triójára is. A sprinteknél Elia Viviani (Cannondale) és Jure Kocjan (SmartStop) kettőse csatázhat nagyot. 

Az Euskadi csapata lehúzta a redőnyt

A Burgosi Körverseny utolsó időfutamával búcsúzott a mezőnytől az Euskadi kontinentális csapata. 22 év sikertörténetet követően a baszk istálló végképp lehúzta a rolót. Miguel Madariaga az Orbea kontinentális sorát átvéve próbálta meg életben tartani az Euskaltel-Euskadi hagyományait lehetőséget biztosítva a fiatal baszk kerekesek számára. Azonban pénzügyi problémák miatt augusztus 17-ével ez a történet is véget ért. Sajnálatos.

Nairo Quintana nyerte a Burgosi Körversenyt

A kiemelt kategóriás Burgosi Körverseny utolsó napján egy 12 és fél kilométeres egyenkénti időfutam várta a kerekeseket Aranda de Duero körül. A leggyorsabbnak Aleksejs Saramotins (IAM Cycling) bizonyult megelőzvén Nairo Quintana (Movistar) és Imanol Erviti (Movistar) kettősét. Összetettben Quintna három másodperccel győzte le Daniel Morenot (Katusha), míg a harmadik helyet Janez Brajkovic (Astana) szerezte meg.

A pontversenyt Daniel Moreno (Katusha) nyerte, a hegyi összetettben Quintana (Movistar) volt a legjobb, a legjobb fiatal a holland Daan Olivier (Giant-Shimano) lett, míg a csapatversenyt az Astana nyerte.

„Ez egy nagyon fontos győzelem számomra, amely nem csak egy egyszerű siker, hanem egy nagy lépés a Vuelta rajtja előtt. Biztos vagyok benne, hogy riválisaim ebben a pillanatban még erősebbek nálam. Igyekszem a Spanyol Körverseny rajtjára megfelelő kondícióba kerülni,” – mondta Quintana.

Krujswijk pályafutása egyik legnagyobb győzelmét aratta Norvégiában

Tromso körül egy 165 kilométeres penzummal zárult az Arctic Race of Norway, melynek hajráját Alexander Kristoff (Katusha) nyerte Thor Hushovd (BMC) és Sam Bennett (Netapp-Endura) kettőse előtt. Összetettben Stven Krujswijk (Belkin) pályafutása egyik legnagyobb győzelmét aratta. A második Alexander Kristoff (Katusha), míg a harmadik Lars Petter Nordhaug (Belkin) lett.

A pontversenyt Kristoff (Katusha) nyerte, a hegyi összetett trikója August Jensen (Oster Hus-Ridley) vállaira került, a legjobb fiatal Davide Villella (Cannondale) volt, míg a csapatversenyt a Belkin nyerte.

„Nagyon boldog vagyok mivel előzetesen nem is gondoltam volna, hogy megnyerhetem ezt a versenyt. Ez egy hatalmas dolog, egy mérföldkő a pályafutásomban. Az elmúlt két évben folyamatosan kisebb problémák hátráltattak, most viszont sikerült végre megmutatnom a valódi arcom,” – nyilatkozta Krujswijk.

Fotók: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes