Napi eszpresszó 2014. december 3. (08:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői Chris Froome, a Mediterrán Körverseny, Owen Doull, Nacer Bouhanni, a Rotterdam-i hatnapos mezőnye illetőleg a legfrissebb átigazolások.

Froome számára is a Tour lesz az elsődleges cél

Habár sokáig úgy tűnt, hogy a hosszú időfutam hiánya miatt a számára sokkal inkább kedvező Giro d’Italiat választja Chris Froome a Sky kerékpárosa végül csak a realitás győzött, így a 2013-as Tour de France győztese a Francia Körversenyt helyezi a középpontba.

„A csapattal egyeztetve rangsoroltuk a versenyeket fontossági sorrendben, melyek szerint 2015-ben a Tour de France lesz az elsődleges. Ahhoz, hogy mindhárom nagy körversenyen győzelmi esélyekkel indulhasson az ember, előbb azt kell megnézni, hogy kettőn kivitelezhető-e a megfelelő forma szinten tartása. Jelenleg csupán a Tour de France szerepel elsődlegesen a terveimben,” – nyilatkozta Froome.

Nagy gondban a Mediterrán Körverseny

Pénzügyi problémák okán nagy veszélybe került a Mediterrán Körverseny 2015-ös megrendezése. A verseny egyik legnagyobb hátulütője, hogy a szervezőség még most sem fizette ki a kerekeseknek a 2014-es pénzdíjakat. Az 1974 óta létező viadal a tervek szerint február 12. és 15. között került volna lebonyolításra, ám jelen állás szerint nagy valószínűséggel elmarad.

„Jelen pillanatban szinte biztos, hogy nem kerül megrendezésre a verseny. A szervezők még tárgyalnak a Nemzetközi Kerékpáros Szövetséggel egy esetleges megoldás gyanánt, de az idő már nagyon rövid,” – szól a Francia Kerékpáros Liga közleménye.

Owen Doull meggondolta magát

Azt követően, hogy nagy dirrel-dúrral beharangozta a Europcar első brit kerékpárosát a kiváló pályaversenyző Owen Doull meggondolta magát és inkább úgy döntött, hogy a World Tour mezőny helyett Bradley Wiggins utánpótláscsapatába igazol.

„Nem leszek a Europcar versenyzője a következő évben. A döntést egymagam hoztam meg, nem befolyásolt senki sem. Úgy vélem, hogy a jövőm szempontjából megfelelően járok el. Természetesen egy napon profi szeretnék lenni, de nem hiszem, hogy a Europcar az a csapat, amely a legjobban fekszik nekem,” – mondta Doull.

Bouhanni 32 évesen akar visszavonulni, hogy profi bokszoló lehessen

Nacer Bouhanni egyszerűen közölte, hogy 32 esztendős korában kíván felhagyni az aktív kerékpáros pályafutásával annak okán, hogy még legyen lehetősége profi bokszolóként is kipróbálnia magát.

„A boksz az életem, a kerékpározás csak a munkám. 32 évesen vissza fogok vonulni, szeretném, ha lenne legalább két évem, amikor esélyem lehet a ringben is bizonyítani,” – nyilatkozta a Cofidis sprintere.  

Remek mezőnnyel rajtol a Rotterdam-i hatnapos

Ugyan Mark Cavendish Rotterdamban már nem áll rajthoz ennek ellenére remek mezőny gyűlik össze a Rotterdam-i hatnapos alkalmával is. Kiemelkedik az indulók közül Niki Terpstra és Iljo Keisse kettőse, de rajtuk kívül ott lesz a viadalon David Muntaner és Albert Torres, Wim Stroetinga és Yoeri Havik, Jasper De Buyst és Kenny De Ketele illetőleg Michael Morkov és Alex Rasmussen duója is.

A legfrissebb átigazolások

Fabio Duarte hosszas huzavonát követően úgy határozott, hogy mégis csak marad a Pro-Kontinentális Colombia csapatánál. Sokáig úgy tűnt, hogy egy World Tour gárda lehet az egykori U23-as Világbajnok számára a befutó – Lampre-Merida – ám végül a maradás mellett döntött és egy ével meghosszabbított szerződését.

Graeme Brown a Belkin csapatától a Drapac gárdájához szerződött, így a 35 esztendős ausztrál kiválóság 13 esztendőt követően tér haza.

Az amerikai Larry Warbasse a BMC csapatától a svájci IAM Cycling gárdájához igazolt.  

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes