Napi eszpresszó 2014. január 15. (08:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői: a Tour szabadkártyásai, Nairo Quintana,  Alex Dowsett, Thibaut Pinot, a Team LottoNL-Jumbo, Andrea Palini és az Egyiptomi Körverseny. 

Kitörő öröm a Tour külföldi szabadkártyásainál

Mint ismeretes, a tegnapi nap folyamán az ASO bejelentette, melyik öt csapat kap szabadkártyát az idei Tour de France-ra. A három borítékolható különítmény - azaz a francia trió, a Cofidis, Europcar és a Bretagne-Séche - mellett végül a Bora-Argon18 és a viadal történetében első afrikaiként az MTN-Qhubeka készülhet gőzerővel júliusra. Utóbbiak örömszavairól cikkünkben már tettünk említést, hasonlóan nyilatkozott a németek részéről Ralph Denk.

"Egy álmunk vált valóra. A Tourra való visszatérés nagy célkitűzésünk volt az idényre, melyet végül meg is valósíthatunk. Szeretnénk köszönetet mondani az ASO-nak a gyors közleményért, hisz így bő fél évünk van a felkészülésre. Erősebbek vagyunk, mint tavaly, érkezett például Dominik Nerz, aki képes lehet akár a legjobb tízbe kerülésre - ennek megfelelően a német rajongóknak lesz kire figyelniük a hegyekben. Biztosíthatunk mindenkit, nagyon oda fogjuk rakni magunkat" - fogalmazott. 

A Bretagne-Séche rutinrókája, Brice Feillu üdvözölte a döntést

Quintana a Vuelta kezdéséről

Nyár végén újra ellátogat Andorrába a Vuelta a Espana mezőnye, miután a verseny szervezőbizottsága ismét előhúzott egy komoly aduászt a pakliból - igen, a Movistar csapatfőnöke, Eusebio Unzue ezt nevezte minden idők legnehezebb GrandTour-napjának. Az utóbbi évekhez hasonlóan ezúttal sem lesz könnyű az első hét, melynek lehetőségeit a Giro d'Italia címvédője, Nairo Quintana vázolta fel.

"Okozhat gondokat az első néhány nap, lesz például robbantás-szerű emelkedő, főleg a két hegyi befutós etapra gondolok. Összességében a meleg sem fogja megkönnyíteni a dolgunkat, noha az emelkedőkön vélhetően nem érezteti annyira a hatását - és talán rossz utakkal sem kell megküzdenünk. A tizenegyedik etap? Az lesz ám a komoly, pihenők nélkül. Természetesen lesznek még nehéz részek a három hét folyamán, így az időfutam is számomra a széllel, de kíváncsian várom, mi sül ki majd az egészből" - mondta. 

Dowsett kulcscsonttörése, veszélyben a kísérlet

Komoly kétségbe került Alex Dowsett kísérlete az egyórás-világrekord megdöntésére, miután a Movistar britje otthona közelében elesett, majd a kórházba szállítást követően kiderült, jobb kulcscsontját törte. Sajnos műtétre is szorul, ma esik át az operáción, és ezek után derül csak ki, mi következik. Dowsett az eredeti tervek szerint február végén próbálkozott volna a londoni Lee Valley VeloParkban Mathias Brändle idejének felülmúlására.

Pinot naptára a Tourig

Nyilvánosságra hozta a Tour de France-ig vezető versenynaptárát Thibaut Pinot. A FDJ.fr tavalyi harmadik helyezettje a tavalyihoz hasonlóan kíván a lehető legjobban felkészülni, így ott lesz a marseille-i GP-n, majd az Ománi Körversenyen is. Ezek után következik a java, előbb a Tirreno-Adriaticón, majd Korzikán is megmutatja magát, hasonlóan a Baszk Körversenyhez, a Fleche Wallone-hoz és a Romandiai Körversenyhez. Az egyelőre kérdéses, hogy közvetlenül a nagybetűs Verseny előtt Svájcba, avagy a Critérium du Dauphine-re utazik majd.

Új csapat, új esélyek a LottoNL-Jumbónál

Talán egyik gárdánál sem történt akkora változás az uborkaszezon során, mint a LottoNL-Jumbónál. A Belkinből teljesen új arculatot felvevő, sárga-fekete mezes hollandok rendkívül izgatottan várják a jövő hetet, és egy eléggé szedett-vedettnek tűnő, ámbár érdekességeket okozni képes sorral rajtolnak Ausztráliában.

"Alig várjuk, hogy elkezdődjön a friss éra. George Bennett és Bert-Jan Lindeman vezetésével szeretnénk sikereket elérni a Tour Down Underen, melynek döntő pillanatai a dombokon fognak zajlani. Rajtuk kívül Barry Markus a sprintekben jeleskedhet, továbbá ott lesz még Rick Flens, Martijn Keizer, Timo Roosen és Maarten Tjallingi is. Remek lehetőség és kihívás vár ránk, már így kezdésként is"- nyilatkozta Frans Maassen sportigazgató. 

Palini a Skydive Dubainál

Az utolsó előtti pillanatban talált csapatot magának a 2015-ös évadra Andrea Palini. A Lampre-Meridánál számkivetetté váló olasz sprinter hosszas egyeztetés után a Skydive Dubainál talált menedéket, méghozzá a Jamis-Hagenshez szerződő Lucas Sebastian Haedo helyét átvéve. Palini már be is mutatkozott új állomáshelyén, méghozzá...

Ruandai siker az Egyiptomi Kör prológján

... méghozzá egy tizedik hellyel a 2.2-es besorolású, első ízben megrendezett Egyiptomi Körversenyen. Az ötnapos viadal Hurghadában egy nyolc kilométeres időfutammal kezdődött, melyet a ruandai bajnok Valens Ndayisenga nyert Francisco Mancebo (Skydive Dubai) és honfitársa, Janvier Hadi előtt. Természetesen összetettben is hasonló a helyzet. 

A kép forrása: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes