Napi eszpresszó 2014. november 4. (10:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői a Tinkoff-Saxo, a csapatidőfutam VB, Stefano Pirazzi, Fredrik Kessiakoff, Moreno Moser valamint a Tour of Taihu Lake legfrissebb eredményei.

A Tinkoff-Saxo hivatalosan is megerősítette Julich, Healey, Yates és Vila érkezését

Az orosz Tinkoff-Saxo csapata amellett, hogy a keretét is jócskán megerősítette a szakmai stábjában is jelentős változtatásokat hajtott végre. Philippe Mauduit illetőleg Fabrizio Guidi sportigazgatók távoztak helyüket Sean Yates és Patxi Vila kettőse veszi át. Bobby Julich mint edző érkezik, Daniel Healey pedig a kerékpáros táplálkozás egyik legnagyobb tudora. Mindkét szakembert a BMC csapatától happolták el.

„Azzal, hogy ezeket a szakembereket is a csapatunknál tudhatjuk, hatalmas lépést tettünk előre. Ezek a srácok minden erejükkel azon fognak munkálkodni, hogy a kitűzött céljainkat elérhessük 2015-ben. A szakmai stábunk úgy vélem, hogy első osztályú,” – nyilatkozta Bjarne Riis vezető sportigazgató.

Nem lesz csapatidőfutam a Richmond-i VB-n?

Sajtóinformációk szerint a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség komolyan elgondolkozott azon, hogy a csapatidőfutam világbajnoki számot különválasztja a VB-tól, hisz az Egyesült Államokba illetőleg 2016-ban Katarba való elutazás révén vélhetően kisebb lenne erre az igény. A legfrissebb hírek szerint az eseményt külön időpontban és külön helyen rendeznék meg, jövőre a 2012-es Világbajnokság színhelye a hollandiai Valkenburg adna otthon az eseménynek.

A Bardiani versenyzői máris a Fiuggi-i szakaszra koncentrálnak

A 2015-ös Giro d’Italia hetedik szakasza a Bardiani-CSF csapatának otthonában Fiuggiban ér véget, így érthető, hogy ezen a napon a Pro-Kontinentális olasz gárda minden lehetőséget kihasznál majd. Stefano Pirazzi pályafutása során rengetegszer próbálkozott már, ám idén a 17. etap során végre rámosolygott a szerencse és karrierje legnagyobb győzelmét aratta. Természetesen szeretne próbálkozni jövő májusban is.

„A hetedik szakasz Grosseto és Fiuggi között egyáltalán nem rövid 253 kilométer. Ám a saját otthonunkban győzni felemelő lenne. Lényegében egy 3-4 kilométeres rövid emelkedő zárja majd az etapot, ahol vélhetően rengetegen próbálkoznak majd. Miért ne nyerhetnénk akár mi is,” – mondta Pirazzi.

Fredrik Kessiakoff a visszavonulásán gondolkodik

A kiváló svéd kerékpáros Fredrik Kessiakoff még mindig szerződés nélkül tengődik miután az Astana csapata négy év után már nem hosszabbította meg az idény végén lejáró szerződését. Kessiakoff amennyiben az elkövetkezendő hetekben nem kap új lehetőséget vélhetően visszavonul.

„A piac ilyenkor már nagyon szűk, ám én nem akarok otthon ülni és a falakat nézni, versenyezni szeretnék. Jelen pillanatban pihenek és a családommal töltöm az időm. A menedzseremmel azon vagyunk, hogy találjunk nekem egy új csapatot, de nem mindenáron, azaz csak olyan gárdák jöhetnek szóba, akiknél versenyezve még megtalálom a motivációm. Ha ez nem sikerül, akkor inkább visszavonulok,” – nyilatkozta kissé elkeseredve Kessiakoff.

Moreno Moser korántsem elégedett magával

Az olasz ifjonc karrierje 2013 óta mondjuk úgy, hogy hagy némi kívánnivalót maga után, hisz a Trofeo Laigueglia illetőleg a Lengyel Körverseny megnyerését követően csak keresi régi önmagát.

„Nem gondoltam volna, hogy lehet rosszabb a 2013-as évnél és őszintén megmondva nem is értem az okokat. Már ott tartok, hogy saját magamat is megkérdőjelezem. Nincsenek fizikális problémáim sőt úgy érzem, hogy a kondíciómmal is minden a legnagyobb rendben. Nagyon bízok benne, hogy a jövő évben egy új közegben teljesen máshogy alakul majd minden,” – mondta bizakodva Moser, aki november 13-án repül az Egyesült Államokba, hogy csatlakozzon új csapatához a Cannondale-Garmin gárdájához. 

Holland győzelem a Taihu Lake negyedik szakaszán

Qidong és Chongming között egy 130 kilométeres penzummal folytatódott a Tour of Taihu Lake mely szakasz közepén már egy igencsak komoly emelkedő is tornyosult ennek ellenére végül ezúttal is mezőnyhajrá döntött amit Jurgen Van Diemen (Hollandia) nyert meg Sam Witmitz (Budget Forklifts) illetőleg Alois Kankovsky (Dukla Praha) előtt. Összetettben továbbra is Kankovsky vezet.    

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes